<p>A történész Dušan Čaplovič akár ismerhetné is gróf Széchenyi István politikusszájakon azóta agyonkoptatott mondását, mely szerint „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”, de ha nem, biztos mondott hasonlót szlovák bölcselő is.</p>
Kiművelt emberfők hazacsalogatása
Az a javaslat azonban, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kormány, újfent arról árulkodik, hogy az oktatási minisztériumnak nemcsak a közoktatás és a szakoktatás problémáinak megoldására nincs receptje, hanem teljes a kétségbeesés a felsőoktatás frontján is. A kormány arról döntött, hogy ösztöndíjprogrammal szeretné segíteni a külföldi csúcsegyetemeken végzett hallgatók visszatérését az államigazgatásba. Ösztöndíjra azon külföldi egyetemek hazai hallgatói számíthatnának, akik a világszerte elismert sanghaji egyetemi rangsor első kétszáz helyén tanyázó egyetemek valamelyikén tanulnak. (Ha azt mondjuk, az első kétszáz hely, sajnos, de értelemszerűen csak külföldi felsőoktatási intézmények jöhetnek szóba, régiónkat a 201–300 helyek közé rangsorolt Károly Egyetem képviseli csupán.) Mintha az ülésteremben helyet foglaló miniszterek nem hallanák magukat kívülről. Pedig a javaslatnak már ez a része is döbbenetesen abszurd. Belegondolt valaki a döntést előkészítők vagy megszavazók közül, hogy például a lista első helyét tartósan bérlő Harvard Egyetem diplomásai közül miért is jönne bárki vissza egyáltalán Szlovákiába, amikor a világ bármelyik országában tárt karokkal fogadják? Ráadásul a közigazgatásba, ahol táblabérek vannak? Mintha minden józan ítélőképességüket elvesztették volna! A javaslatnak az sem használ, hogy a Plus 7 dní című hetilap csaknem a beterjesztésével egyidőben szellőztette meg, hogy a Smernél pénzért lehet köz- és államigazgatási helyeket vásárolni. Gondolom, annak a lehetősége, hogy egy magának pozíciót vásárló smeres tapló keze alatt dolgozhatnak, tovább fogja motiválni a világ legjobb egyetemein végzetteket az államigazgatási munkára. A Smer és annak elnöke, Robert Fico az elmúlt pár hónapban alig kormányzott, inkább csak kampányolt, eredetileg választott tevékenységének csupán látszatát keltve. Ebben a ciklusban, szponzoraik kielégítésére, latens és manifeszt gazdasági céljaik elérésére koncentrálva felelőtlenül odalökték az oktatási tárcát Dušan Čaplovičnak, aki mentálisan még a múlt rendszerben rekedt. Miközben a Smer saját pecsenyéjét sütögeti, az oktatás amatőr kapkodásba taszításával nem túlzás azt mondani, hogy a felnövekvő nemzedék jövőjét ássa alá. Kiművelt emberfők, ugyanmár… Jó, ha ezt tudják azok a magyarok is, akik rájuk szavaztak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.