Kiböjtölt béremelés

Bár a statisztikák szerint az elmúlt két évben átlagosan 2,5 százalékkal nőttek a fizetések Szlovákiában, a megkérdezettek 63 százaléka mégis azt válaszolta, egyetlen centtel sem nőtt a javadalmazása. Ezt az ellentmondást nem lehet feloldani azzal, hogy ilyen csekély mértékű béremelést észre sem vesznek, vagy azzal, hogy az emberek csípőből, rutinosan panaszkodnak. A megoldás kulcsa inkább ott keresendő, hogy a bérfejlesztés döntően a magasan képzett, főleg egyetemet végzetteket érinti, esetleg a sikerágazatokban ténykedőket.

Bár a Szlovák Nemzeti Bank tavaszi prognózisa azt vetíti előre, hogy idén, sőt jövőre és 2016-ban is legalább 2 százalékkal emelkednek a reálbérek, mégsem örülhetünk felhőtlenül. Mégpedig azért nem, mert nálunk sok helyütt az a szokás, hogy a béreket az előző év inflációjának mértékében növelik. Bökkenő viszont, hogy idén az infláció úgymond elmaradt, s bár sokan nem érzik így, az első félévben stagnáltak az árak, ami meglehetősen rossz alkupozíciót jelent az év végi bércsaták előtt.

Persze nem volna szerencsés, ha a pártok egyszeriben ráharapnának a témára, és a maguk egyszerű stílusában éles üzeneteket fogalmaznának meg a hazai árakról és bérekről, ha „európai munkáért – európai béreket!” feliratú óriásplakátokkal bombáznák a polgárokat.

Az pedig még rosszabb volna, ha átvennék Orbán Viktor magyar kormányfő hétvégi gondolatmenetét, aki a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen az ún. munka alapú társadalomról (miért, még milyen van?) áradozott, hozzátéve, hogy „nagyjából meg tudjuk mondani, hogy mitől versenyképes egy nemzet, és mitől veszíti el versenyképességét. Sokak szerint nem ez a fő kérdés, én is ide tartozom.” Pedig ez a fő kérdés, meg az, hogy milyen az adott ország gazdaságának termelékenysége. Ez utóbbi végképp nem meglepő: a magasabb megtermelt jövedelemből lehet csak több bért fizetni.

Szlovákia termelékenysége meglehetősen magas, a visegrádi régióban egyenesen a legmagasabb, viszont a Fico-kormány éppen a válság idején döntött úgy, hogy alaposan bekeményít a munka törvénykönyve terén, ami rugalmatlanná tette a munkaerőpiacot – mindezt 13 százalékos munkanélküliség idején. Egyben a hiánylefaragás legegyszerűbb módját választva, érezhetően emelte a vállalkozások társasági adóját, ami alaposan visszafogta a cégek béremelési kedvét.

Amíg 13% körül mozog az állástalanok aránya, amíg a társaságok jogérvényesítése rendkívül vontatott, amíg nem javul érdemben az ország tőkevonzó képessége, addig meg kell elégednünk a fontolva haladás, azaz az évi 2 százalék körüli átlagos bérfejlesztési ütemmel. Ha a felsoroltakon nem javítunk, akkor a fizetések frontján be kell érnünk a kormány kedvenc kedélyjavító intézkedésével, a minimálbér állandó emelésével.