Ki kit diszkriminál?

A magyar kedvezménytörvény jóváhagyása óta Mikuláš Dzurinda kormányfő több ízben is elítélően nyilatkozott erről a törvényről. Diszkriminációról és a demokrácia alapelveinek megsértéséről beszél. Ez fából vaskarika. A diszkrimináció – az idegen szavak szótára szerint – hátrányos megkülönböztetést jelent. A magyar kedvezménytörvény esetében diszkriminációról szó sem lehet. Mi, szlovák állampolgárságunk mellett, nyelvünket, kultúránkat – őseink hagyatékát – úgy őrizzük, mint a szemünk fényét. Ennek érdekében adja az anyaország azt a szimbolikus támogatást egy olyan kisebbségnek, amelynek tagjai a történelem viharai következtében egy másik állam polgárai lettek. Egy hasonlattal élve, ha egy anya támogatja gyermekeit, a nem saját gyermekek semmiképpen sem érezhetik diszkriminálva magukat (ahogy azok az utcabeli szlovák gyermekek sem, akikre a miniszterelnök hivatkozik). Ha valaki ebben a térségben diszkriminálva volt, akkor azok a szlovákiai magyarok voltak 1918 óta. Csehszlovákia megalakulása után a magyar nagybirtokosok földjét nem a térségben élő nincstelen szegények kapták, hanem morva telepesek, majd fokozatosan került sor kultúránk, nyelvünk, iskoláink diszkriminációjára. A második világháború után a Beneš-dekrétumok következményeként hontalanság, deportálás, kitelepítés, vagyonelkobzás, reszlovakizáció volt osztályrészünk. A kommunista diktatúra időszakában a proletár internacionalizmus szellemében tovább folyt a diszkrimináció. Magyar helységneveket nyomtatásban nem lehetett megjelentetni, iskoláinkat pedig adminisztratív lépésekkel diszkriminálták olyannyira, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák egyharmada, a középiskolák egynegyede megszűnt. Sajnos, ez a diszkrimináció az ország szétválása után is folytatódik. Ezt a szlovák alkotmány is biztosítja, hiszen ennek a preambuluma nem szlovákiai állampolgárokról beszél, hanem a szlovák nemzetről és a nemzetiségeket csak másodrendűként (másodsorban) említi, holott Szlovákia lakosainak egyötöde nem szlovák nemzetiségű. Továbbá a magyarok által lakott területeken az úthálózat fejlesztése évtizedek óta mesze elmarad a Közép- és Észak-Szlovákiától, de ez vonatkozik az iparfejlesztésre és a beruházásokra is, aminek az a következménye, hogy ebben a térségben a legmagasabb a munkanélküliség. Hát ennyit dióhéjban arról, hogy ki kit diszkriminál! Ez meríti ki az állampolgárok etnikai alapon való diszkriminációjának fogalmát, nem a státustörvény, mert ha a felsorolt hátrányos megkülönböztetések hatásai nem érték volna nyolcvan éven át folyamatosan az itt élő kisebbséget, nem lenne szükség státustörvényre, mert a kettő összefügg. A szlovákiai magyarság pozitívan értékeli az anyaország segítő szándékát (bizonyítja ezt a magyar-igazolványok tömeges igénylése). Sajnálatos és számunkra elszomorító, hogy hazánk nem hajlandó pozitívan megkülönböztetni saját állampolgárait – azt az évek óta diszkriminált kisebbséget –, akik Szlovákia EU-integrációjának és a jelenlegi politikai irányvonalnak is hathatós támogatói. A kedvezménytörvény senkit sem diszkriminál és nem sérti Szlovákia szuverenitását. Csupán az itt élő magyarságot segíti nyelvének és kultúrájának megtartásában, mert a kultúra sokszínűsége nem gyöngíti, hanem erősíti az ország egységét!

Fóthy János, a Somorja és Vidéke Kulturális Társulás elnöke