Ki fizeti a szenet?

Noha derűlátásom elnyűhetetlen, nem érzem magam felhőtlenül boldognak azóta, hogy megtudtam, az Európai Emberjogi Bíróság megállapította: Szlovákia megsértette Andrej Hricónak, a Domino efekt c. hetilap 1994-ben volt főszerkesztőjének szólásszabadságát, ezért államunk a ma már külföldön élő újságírónak körülbelül 120 ezer korona kártérítést köteles fizetni. Kontinensünk legfelsőbb jogszolgáltatási fóruma ezzel hatályon kívül helyezte a pozsonyi Legfelsőbb Bíróságnak a Dominót elmarasztaló ítéletét, amelynek értelmében a lap az alperesnek 50 ezer korona kártérítést fizetett volna.

A strasbourgi „üzenet” az újságírókat bátorságra ösztönzi. Az újságolvasókat pedig arra figyelmezteti, hogy a cenzúra a korábbinál rafináltabb, így veszélyesebb rendszerváltás utáni módszereinek ellensúlyozására még mindig van némi lehetőség. A strasbourgi üzenetnek a politikusokat az újságírókhoz fűződő viszonyban talán mégiscsak sikerül legalább egy pillanatra mértéktartásra ösztönöznie. Sértődési hajlamuk most egy ideig talán nem lesz oly nyakló nélküli.

Ma már a vak is látja, hogy Szlovákiában a politikusok visszaélnek az ügyek titkossá nyilvánítása lehetőségeivel. Ilyen viszonyok között úgyszólván esélytelen az oknyomozó újságíró. A Strasbourgban tíz év után most befejeződött per konkrétumai azt mutatják, hogy ha az igazság kiderítésében ellenérdekelteknél minden kötél szakad, a bíróságokon a „politikai akarat hiányát” se restek latba vetni, és a személyiséghez fűződő jogok hangsúlyozásával is visszaélnek.

A tíz éve húzódó ügy azzal kezdődött, hogy egy perbe fogott publicista kifogásolta Szlovákia kulturális miniszterének múltját. Konkrétan azt mondta, hogy a miniszter aktív fasiszta volt. Nemcsak az 1939 és 1945 közötti szlovák állam ifjúsági szervezetének volt egyszerű tagja, hanem egy kártevői akciókra specializált tanfolyamon is részt vett.

A sok évvel ezelőtti ítéletre az igazság kiderítésére irányuló „politikai akarat hiánya” egyértelműen rányomta bélyegét. Teljesen nyilvánvaló, hogy a tíz esztendeje országló kormánynak nem volt érdeke beismerni kulturális miniszterének múltját. Egyébként is, 1945 óta azért a dolgok egyszer se fajultak odáig, hogy egy kormánytag fasiszta múltját érdemes lett volna kirakatba tenni.

Két oka van annak, hogy a strasbourgi ítéletről értesülve nem egészen felhőtlen a boldogságom. Az egyik, hogy tíz évet kellett rá várni. A másik, hogy – noha nem horribilis összegről van szó – azt a 120 ezer koronát a kormány mégiscsak az adófizetők pénzéből lesz kénytelen kifizetni. Dühöng az anekdotázásra hajlamosító uborkaszezon, így egy Ferenc József-sztori jut az eszembe: a konstatinápolyi nagykövet arról tett jelentést, hogy az Austria nevű gőzösön tartott hét országra szóló dínomdánomon milyen jól érezte magát a török szultán. Az uralkodó ezt táviratozta Zichy Ferenc nagykövetnek: „És ki fizette a szenet?”