Ki a mocsárból

danglár

Véget ért ez a nyár is, és ismét bebizonyosodott, hogy az uborkaszezon mifelénk teljesen idejétmúlt kifejezés. 

Szlovákiában talán még nem is fordult elő, hogy a nyár szegényes lett volna politikai eseményekben: Kočner toxikus SMS-cunamija, Truban régi drogos élményei, összefogás a szlovák ellenzéki oldalon és belharc a Smerben.


Ősszel beindul a választási kampány, kezdődik a ki kivel és vajon a hányadik helyen a listán. Aztán amikor végeznek ezzel a pártok, terítékre kerülhetnének végre az igazán húsba vágó társadalmi kérdések. Ha valóban az ország jövője a legfontosabb a nép reményteljes képviselői számára, mint ahogy azt oly gyakran és nagy előszeretettel hangoztatják, akkor végre minden energiájukat mozgósítva bele kellene vetniük magukat az oktatásügy valódi reformjába.

Ugyanis egyetlen más területnek sincs akkora közvetlen hatása a társadalom jövőjére, mint az oktatásügynek, mert egy tudásalapú társadalomban, ahol színvonalas és ösztönző az oktatás, nincs szükség szociális csomagokra, ingyenvonatozásra, ingyenebédre és a minimálbér görcsös emelésére.

Az emberek sokkal jobban tudnak gondoskodni a saját jövőjükről, munkát találni, másokat foglalkoztatni. Mindezt számtalan tanulmány, kutatás és nemzetközi jelentés támasztja alá, mint ahogy azt is, hogy milyen siralmas a hazai oktatásügy állapota és mekkora Szlovákia lemaradása ezen a téren.
Szinte hihetetlen, hogy amikor rekordnagyságú összegek folynak be az államkasszába, az iskolaigazgatók majdnem fele azt mondja, hiányoznak a színvonalas tankönyvek az iskolákból ahhoz, hogy megfelelő oktatást kapjanak a gyereket. Az OECD legújabb jelentése is ezt támasztja alá. Megcsontosodott oktatási rendszer, ahol a tanároknak nincs lehetőségük a fejlődésre és értelmes továbbképzésekre. A Smer és a nemzetiek kormányzásának öröksége ez, tíz évet elpazaroltak, pedig ezalatt lefektethették volna egy teljesen új oktatási rendszer alapjait. Csakhogy a közoktatás mély reformja roppant hosszú és fáradtságos folyamat, az eredmények csak az új generációknál mutatkoznak meg, ezért aztán nem is töri magát senki, hogy istenigazából belevágjon.

Szlovákia jelenleg nagyon jó mutatókkal rendelkezik a gazdasági fejlődés, a munkanélküliség, a mélyszegénység elleni küzdelem terén. Riasztó helyezéseket ér el viszont az oktatás színvonalát tükröző listákon. Ezzel saját magát ítéli arra, hogy középszerű, közepes bérezésű ország maradjon. Van út felfelé, de ahhoz tudás, megfelelően képzett emberek, szellemi tőke szükséges.
A bökkenő az, hogy az új politikusgeneráció és a változást óhajtó választók sem koncentrálhatnak csakis a valóban fontos problémákra. Lehúz minket a mocsár, a mindent átszövő korrupció, a kočnerek világa. Tanévkezdéskor, ahelyett, hogy az oktatásüggyel foglalkoznánk, reformokról beszélnénk, az igazságügyi minisztérium előtt kell tüntetni, hogy mondjon le végre az államtitkár.
Szeptember eleje, a tanév kezdete arra is jó alkalom, hogy a lényegi dolgok felől is megvizsgáljuk a pártok ígéreteit és teljesítményét.
A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?