Kezdenek félni a britek a brexittől

A briteket mostanra jobban aggasztja a gazdaság helyzete, mint a bevándorlás vagy a terrorizmus – derül ki egy felmérés eredményéből.A Reuters brit hírügynökség értékelése szerint ez annak a jele, az emberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Királyság el fogja hagyni az Európai Uniót.

A briteket mostanra jobban aggasztja a gazdaság helyzete, mint a bevándorlás vagy a terrorizmus – derül ki egy felmérés eredményéből.

A Reuters brit hírügynökség értékelése szerint ez annak a jele, az emberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Királyság el fogja hagyni az Európai Uniót. A Nielsen felmérése azt mutatja, hogy a britek 28 százaléka nevezte meg a gazdaságot az őket leginkább aggasztó két dolog között; 12 százalékponttal többen, mint egy évvel ezelőtt. A bevándorlást és a terrorizmust a válaszadók 20-20 százaléka említette a két legaggasztóbb dolog között, ami 2 illetve 12 százalékpontos csökkenés 2015 végéhez képest.

A brit kormány bejelentette, hogy az uniós kilépéssel együtt az Egyesült Királyság az egységes piacról is távozik. A brit Nielsen vezetője pedig úgy véli, emiatt egyre többen aggódnak amiatt, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Egy másik felmérés januárban azt mutatta, a britek számára fontosabb, hogy az ország ellenőrizni tudja a bevándorlást, mint a szabadkereskedelem az Európai Unió többi országával.

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint a hazai össztermék (GDP) 4 százalékának megfelelő veszteség érné a brit gazdaságot, ha a külföldi munkavállalók távoznának Nagy-Britanniából. A New Economics Foundation (NEF) gazdasági-társadalmi kutatóintézet számításai szerint, ha az összes külföldi munkavállaló csak egyetlen napra letenné a munkát, az 328 millió font (387 millió euró) veszteséget okozna a brit gazdaságnak. A ház szerint ez a naponta megtermelt brit GDP-érték 4 százaléka.

A cég, amely az általa e hétre szervezett, One Day Without Us (Egy nap nélkülünk) című figyelemfelhívó rendezvénysorozat keretében tette közzé számításainak eredményeit, kimutatta, hogy a teljes nagy-britanniai munkaerő 10,9 százalékát adják külföldi munkavállalók. Az átlagon belül azonban például a takarítási és egyéb háztartási feladatok ellátására alkalmazott külföldiek aránya 31 százalék, az élelmiszer-feldolgozásban és a vendéglátós szektorban dolgozók körében 30 százalék, a szakképzett egészségügyi dolgozók közül 29 százalék.

A NEF szakértői szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy ha a külföldi munkavállalók csak egy napra beszüntetnék a munkát, működésképtelenné válna a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a brit gazdaság sok más kulcsfontosságú ágazata is.

A brit választók szűk többsége tavaly júniusban tette le a voksát amellett, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?