Kétharmad másodszor…

A Fidesz dominanciája megkérdőjelezhetetlen, jogosan vezeti újabb négy évig az országot. Orbánt vasárnap éjszakai beszéde előtt egy pillanatra igazán őszintének láthattuk, amikor könnyeivel küszködött. Megérdemelte a győzelmet. A közel negyvenöt százalékos eredménnyel a világ legtöbb választási rendszerében parlamenti többséget szerezne, ám kevés olyan választási rendszer van, mint a magyar (amelyet az előző kétharmados parlamenti ciklusban a maga kedvére alakított át), s így az eredmény újra kétharmadot jelent a Fidesznek. De nézzük a konkrét számokat: a Fidesz mintegy 650 ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint négy éve, mégis szinte hajszálra azonos többsége lesz. Politikai ellenfelei, a baloldali összefogás és a Jobbik viszont több szavazatot szerzett, ám a nem hivatalos végeredmény szerint mindkét párt rosszabbul jár, mint 2010-ben. Természetesen ha más szerzett volna akkora támogatottságot, mint a Fidesz, most ő lenne ilyen erőfölényben, de egy olyan választási rendszernél, melyet egy párt maga hoz létre, majd ekkora parlamenti fölényt biztosít neki, joggal merülnek fel kételyek. Ezek nem a választás tisztaságát kérdőjelezik meg, hanem azt a rengeteg körülményt, mely magát a választást befolyásolta. Talán az egyik ellenzéki politikus foglalta össze legjobban a történteket: „Míg a Fidesz százméteres síkfutásban, az ellenzék négyszáz méteres gátfutásban versenyzett.” Az állami és a jobboldali média óriási aránytalanságban részesítette előnyben a kormányzó erőt, és hallgatta el az ellenzéket, kivéve, ha a baloldal negatív ügyeiről kellett beszámolni.

A választás furcsa részlete a határon túli magyar szavazatok története. A Magyarországgal szomszédos országokban legalább 2,2 millió magyar él. Félmillió vette fel a magyar állampolgárságot, közel kétszázezer regisztrált a választásokra, de a végén csak 63 ezer érvényes szavazat érkezett, 95 százaléka a Fideszre. Leegyszerűsítve: bár a határon túli szavazatok nem befolyásolták különösebben az eredményt, de csak és kizárólag a Fidesz malmára hajtották a vizet. Ennek a történetnek a végén csak szimbolikus jelentősége lett, de amikor például a kétharmad egy mandátumon múlik, ez a 63 ezer szavazat is sokat jelent. Nyilvánvaló, hogy a határon túli magyarok is jóval színesebben gondolkodnak a magyarországi politikáról, mint azt az eredmény mutatja, ám végső soron csak azok kapcsolódtak be az egyébként rettenetesen túlbonyolított rendszerbe, akik a Fideszt támogatták. Ennek okát érdemes volna mélyebben elemezni, de bennünket, szlovákiai magyarokat a Fico-féle ellentörvény miatt végső soron alig érint.

Mivel a rendszer és a szavazók optimális elosztása a Fidesznek meghozta a várt eredményt, kérdéses, hogy az új Orbán-kormány visszavesz-e eddigi retorikájából, változtat-e politizálásán. A baloldal nem volt képes a megújulásra, a Jobbik erősödött, de nem túl látványosan, nem jelent közvetlen veszélyt a Fideszre. Szinte csak Orbánon múlik, mifog történni Magyarországon: konszolidál, vagy folyamatosan újabb frontokat nyit. És ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogyan változik az új kormánypolitikája a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Most teljes bizonyossággal kijelenthetjük: sehogy.