Két (jó) választás Szlovákiában

A legtöbb választó nem tudatosítja, hogy különösen fontos voksolások lesznek ezek, és egy legyintéssel megállapítja, neki valójában teljesen mindegy, melyik politikus mond szépeket, amiből ő valójában semmit nem érez. De tényleg mindegy nekünk, hogy ki ül a megyei testületekben és a pozsonyi parlamentben? A következő ciklusra megválasztott megyei és országos honatyáknak egyaránt új kihívással kell szembenézniük. Megyei képviselőink első alkalommal kezdenek meg egy olyan teljes ciklust, amikor a hatáskörükbe került feladatokkal már anyagiak is párosulnak. Olyan döntések születnek meg, mint a középiskolák támogatása (vagy nem támogatása) és fejlesztése (vagy nem fejlesztése), amely a magyarság szempontjából rendkívül fontos. Hogy ne gyűjtsünk be egy idő előtti isiászt, nagyon fontos volna, hogy a már földrajzilag elfuserált megyékben nehogy elfeledkezzenek rólunk, és ne csak a szlovák érdekeltségek fejlődjenek.

A parlamenti választások szintén nagy lehetőséget jelentenek. Bár a legtöbb polgár a belpolitikai eseményekre koncentrál, nem szabad megfeledkeznünk az európai színtérről. 2007-ben kezdődik az EU újabb költségvetési ciklusa, amelybe már az új tagállamok is beleszóltak, s a büdzsé nem megkülönböztetve támogatja az új és a régi tagállamokat. Ebből a forrásból koronamilliárdok kerülnek Szlovákiába olyan területekre, mint a mezőgazdaság, a régiófejlesztés vagy az oktatás. De vajon ott fognak ülni a parlamentben, minisztériumokban azok, akik egyenrangúan kezelik a szlovák és a magyar gazdákat, diákokat, vállalkozókat vagy önkormányzatokat? A leírtak ismeretében hagyjuk a fölösleges szócséplést, és a közgazdaságban ismert haszonmaximalizálás elvét követve próbáljuk megvizsgálni, mi volna a legelőnyösebb választás egy magyar számára. Melyik jelölt hozza nekünk a legtöbb anyagi és szellemi hasznot? Hogy gondolkodásom túlmutasson egy olcsó kampányszólamon, szűkös választási lehetőségünk gyenge pontjait is meg kell vizsgálni. A legnagyobb veszély a magyarok távolmaradása. A választók egyre nagyobb számban nem tudnak azonosulni az MKP politikájával, és egyre többen érzik úgy, hogy csak a kampányolás során jutnak a politikusok eszébe. De vajon a távolmaradásunk segít a hasznunkat maximalizálni? Biztos, hogy ez a legelőnyösebb számunkra? Megállapíthatjuk, távolmaradásunk talán a legkárosabb. Ha nem adunk hangot véleményünknek, vagy nem képviseljük ügyünket, akkor pontosan ugyanazokat az értékeket, embereket hagyjuk bebetonozni, akik távol tartottak minket a választásoktól. Ha tényleg fontosnak tarjuk a fejlődésünket, akkor ne maradjunk tiltakozóan távol azoktól a rendezvényektől, ahol lehetőségünk van találkozni a képviselőkkel. Szembesítsük őket kritikus megjegyzéseinkkel, kérdéseinkkel, és szorgalmazzuk, hogy párbeszéd alakuljon ki köztünk. Ha gyanús ügyletet sejtünk, vonjuk kérdőre képviselőinket. A párbeszéd kialakítása az egyetlen mód, hogy a képviselőkből a legnagyobb hasznot tudjuk kipréselni, mivel odafigyelésünkkel csak a legrátermettebbeket hagyjuk életben maradni. Mert amúgy mitől lenne jobb a képviseletünk? Szóval, én elmegyek szavazni. A gépies karikázás helyett igenis megnézem, kire voksolok, megfontolom válaszait, amelyeket az elhangzott kérdésekre adott. A karikázással van lehetőségünk választani és jelezni, figyelünk a képviselők munkájára. Csakis így lesz képviseletünk mindig jobb és hatásosabb. Ha távol maradunk, képviseletünk minősége egyre inkább sorvadni fog, és érdekképviseletünk még inkább eltávolodik tőlünk. Mivel a közhelyszerű mondás még mindig igaz, hogy csakis olyan politikai képviseletünk lesz, amilyet megérdemlünk.

A szerző a Selye János Egyetemi Központ tanára