Keleten a helyzet...

A Kassai kerület országos rekordot döntött: 24 személy indul a megyefőnöki posztért, ebből 19 politikai párt és pártocska színeiben, 5 pedig független jelöltként. Szintén országos kuriózumnak számítanak a koalíciók, mind számukat, mind pedig összetételüket illetően.

A Kassai kerület országos rekordot döntött: 24 személy indul a megyefőnöki posztért, ebből 19 politikai párt és pártocska színeiben, 5 pedig független jelöltként. Szintén országos kuriózumnak számítanak a koalíciók, mind számukat, mind pedig összetételüket illetően. Minden kommentár nélkül írjuk ide a beszédes rövidítéseket: MKP-SMER-SDKÚ, KDH-ANO-DS, HZDS-SDL-SOP. A három csoportból egyedül ez utóbbi volt képes közös megyeielnök-jelölt állítására. Alojz Engliš személyében régi versenyzőt köszönthetünk a páston, érdemei számosak, értékrendje stabil és megingathatatlan. A legfrissebb preferencia-táblázat alapján a választók egyharmadának bizalmát élvezi, azaz bizonyosan túljut az első körön. A másik két koalíció összesen öt elnökjelöltet indít harcba, ez a tény is önmagáért beszél, felesleges keseregni, annyit jegyezzünk csak meg, hogy egyetlen személy makacsságán múlott az erős jobboldali blokk kudarca. Alojz Rajničot, az SDKÚ jelöltjét a KDH-ANO-DS csapat nem tudta elfogadni, egy másik esélyest, Ľuboš Pastort viszont támogattak volna, az ANO saját jelöltjét is hajlandó lett volna visszaléptetni a javára. Rajnič viszont nem az Ügy, hanem saját érdekeit tartotta szem előtt, nem tágított, azaz nem tágította a jobboldali koalíciót, sőt állítólag ahhoz is Dzurinda barátságtalan telefonjára volt szükség, hogy ne rúgja fel saját, nehezen született koalícióját. Persze nem ő az egyetlen, aki rendkívül vonzónak találja a megyeelnöki bőrfotelt, az SOP szárnyai alól hárman is kimerészkedtek, hogy függetlenként induljanak: Ján Bílek elnöki tanácsadó a módosabb réteget, Katarína Čižmáriková parlamenti képviselő a gyengébb nemet, Štefan Vranovský kerületi elöljáró pedig a tanácstalan maradékot célozta meg. Mind a huszonnégy név felsorolására nincs hely. Válasszon, aki tud.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?