India a jövőben már nemcsak a Taj Mahalról, fakírjairól, kígyóbűvölőiről, szent teheneiről, bélpoklos koldusairól és az informatikában betöltött nagyhatalmi szerepéről lesz ismert, a Gangesz partján ugyanis hamarosan megkezdi működését a világ első Káma Szutra iskolája.
Kéjből jeles
Az iskolaalapítók elképzelése szerint legfőbb ideje annak, hogy az ősi szerelmi kultúra újból áthassa szürke hétköznapjainkat. Az első hírek szerint az intézmény falai közt a szexológia szakavatott ismerői csillapítanák a nebulók tudásszomját.
Ha minden igaz, a növendékek anatómiai tanulmányokat is folytathatnának, sőt azt is megtanulhatnák, hogyan szabaduljanak meg gátlásaiktól.
Az igazán kíváncsi hallgatók megismerhetnék a szokatlan helyszíneken és pózokban gyakorolt szerelem módját is.
Aligha képzelhető el, hogy egy konzervatív szemléletű, kereszténydemokrata meggyőződést valló oktatási tárcavezető pártolna egy hasonló kezdeményezést. Pedig én már elképzeltem, amint a tudásra éhes diákság vacillál, az etikát vagy a hittant, esetleg az ősi szerelmi kultúrát tanulmányozza választható tárgyként. Jó, jó tudom, a hagyományos pedagógiai felfogásba sehogy sem illeszthető bele az efféle elképzelés, sőt eretnekségnek is tűnhet. Elvégre mégsem járja, hogy a fertő uralkodjék el az iskolákban.
De ha jobban meggondoljuk, és eltekintünk a beidegződéseinktől, pozitívuma is lehetne az ars amatoria oktatásának. Valami azt súgja, egy csapásra megfogyatkozna az iskolakerülők száma. Az iskola szívesen látogatott intézménnyé válna, és még a legmegátalkodottabb diákok is kedvvel lépnék át a küszöbét.
India, mint mondják, akkora, hogy az egész világ elfér benne. Szlovákia azonban háľ istennek, vagy sajnos – ki-ki döntse el vérmérséklete szerint – nem India.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.