Katasztrófát okoz az elvándorlás

MTI-HÁTTÉR

A német Die Welt című lap összeállítása rámutat, hogy a vendégmunkások népvándorlásszerű mozgása nem Nyugat-Európának árt, hanem Kelet-Európának. A térség „a legjobb koponyáit veszíti el” – mutat rá a szerző, Boris Kálnoky. Magyarországról az uniós csatlakozás óta 5 ezer orvos vándorolt el, ami akkora veszteség, mintha Németországból egyszer csak elköltözne 40 ezer fiatal orvos. A magyar kórházakban ápolókból is akut hiány van, amióta 2012-ben megszűntek az uniós munkavállalási korlátozások. Nem csak az egészségügyben okoz gondot az elvándorlás, például liftszerelőt is alig találni.

Ám Magyarországra érkezik munkaerő-utánpótlás a határon túli magyar közösségekből. Viszont például Romániában „nemzeti katasztrófát” eredményezett; az ország lakossága a rendszerváltás óta 23 millióról 20 millióra csökkent. A csupán 2,1 millió lakosú Macedóniából 150 ezren vándoroltak el 1995 óta, Bosznia-Hercegovinából szintén 150 ezren. Szerbiából 300–500 ezer ember vándorolt ki 1990 óta, az alig 3 milliós Litvániából 300 ezer. Montenegróban nemigen maradt fogorvos, Bulgáriában pedig 600-ról 450-re süllyedt a 100 ezer főre jutó ápolók száma, míg Németországban nagyjából 1000-ről 1100 fölé emelkedett. Az öregedő népességű térséget a legjobban képzett, családalapítás előtt álló fiatalok hagyják el. Ezért a Nyugat-Európában is ketyegő demográfiai nyugdíjbomba a kelet-európai országokban felér egy atombombával.

Emellett a pénz is áramlik Nyugat felé, hiszen „aki Kelet-Európában vásárol egy telefont vagy telefonál, befűti a lakását, hitelt vesz fel, elektronikai cikket szerez be vagy szupermarketben vásárol, rendszerint multinacionális cégeknek adja a pénzét”, amelyek a nyereség egy részét kiviszik az országból. Így aztán a szakértelem, a fiatalok és a pénz is elhagyja a térséget, ami marad, az a szürke kilátástalanság és a mérhetetlen csalódottság a „szabadság” és a „demokrácia” eszméiben. Amikor pedig az elszegényedő országok kormányai megpróbálják feltartóztatni a folyamatot, Nyugaton maradinak bélyegzik, vagy a munkaerőpiac szabadságának korlátozásával vádolják őket.

A magyar kormány egyes intézkedéseit – a multinacionális vállalatokra kivetett különadót és az állami ösztöndíjban részesülő felsőoktatási hallgatókra vonatkozó szabályozást – ismertetve Boris Kálnoky úgy vélte: mindezek a törekvések elsősorban tehetetlenségről árulkodnak, hiszen „talán még egy anynyira határozott kormány sem tudja maradásra kényszeríteni az embereket, mint a budapesti”. Matolcsy György jegybankelnök becslése szerint a lakosság nagyjából 5%-a, mintegy 500 ezer ember dolgozik külföldön.

Az elvándorlásnak természetesen vannak jó oldalai is. Tavaly a január–októberi időszakban több mint 3 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok, a külföldi munkavállalás valószínűleg kissé csökkenti a magas munkanélküliséget, és a hazatérők gyakran megtakarított pénzzel, szaktudással, nyelvismerettel érkeznek vissza.

A migrációs nyomás fennmarad, amíg máshol többet lehet keresni, mint otthon, és a munkaerőt röghöz kötő törvények sem segítenek. A kivándorlásból fakadó gondokat csak az életszínvonal kiegyenlítődése oldhatja meg. Addig is érvényes, hogy a „szegénységi bevándorlás” gazdagítja a Nyugatot, a Keletet pedig szegényíti. „Az utolsó majd lekapcsolja a villanyt” – írta a Die Welt.