<p>Amikor szövetkezet működött a faluban, minden működött – ecsetelte tegnap gyerekkori élményeit Robert Fico. Az aratási sajtótájékoztatóját tartó kormányfő ismét a tőle megszokott szoci-nosztalgiával beszélt a mezőgazdaságról: amikor volt szövetkezet, volt kultúra, sport, és minden, ami a boldog élethez kellett. </p>
JRD-kultusz
És hogy ők a kormányban most szintén ezért ügyködnek. Akik a szocializmusban szocializálódtak, valószínűleg egyet tudnak érteni Ficóval: milyen jó volt 30 éve, mert nem volt munkanélküliség, a szövetkezetnek hála pedig minden működött. Nem szabad azonban elfelejteni két dolgot. Az egyik, hogy a Fico (és sokak) által visszasírt gazdasági modell életképtelen volt, ezért össze is omlott a politikai rendszerrel együtt, amely évtizedekig mesterségesen életben tartotta. A másik pedig, hogy ha Ficónak annyira fontosak lennének a szövetkezetek meg a gazdálkodók, akkor nem adta volna 2006-ban a HZDS-nek a földművelésügyi minisztériumot. A kombájnok árnyékában azt is elfelejtette megemlíteni, hogy oktatásügyi minisztere, Dušan Čaplovič éppen azon ügyködik, hogy a falusi kisiskolákat egyesülésre kényszerítse. Vagyis a szövetkezetnek igencsak semmi köze a kultúrához: ha van jéerdé, ha nincs, Čaplovič spórolásának eredményeképp kevesebb lesz vidéken az iskola. Meg a sport, meg a kultúra is. Hoppá. Fico eszmefuttatásai átlátszóak, de továbbra is sokaknál elérik a kívánt hatást. Misem egyszerűbb ugyanis, mint a régi szép időkkel példálózni. De hogy a jelennel meg a jövővel mit akarunk kezdeni, az már hálátlanabb téma. A munkanélküliségre például Fico sem tud megoldást. Meg aztán, ha jobban odafigyelünk, észrevesszük, hogy ő sem mindig azt teszi, amivel a népet szédíti. Az állami vagyonra szent tehénként tekint, mondván, hogy nem adjuk el az állami cégeket, mert a külföldi befektetők csak spórolnak rajtunk és elbocsátanak. De ha kell a pénz, azért ő is eladja az állami részesedést a Slovak Telekomban. Nemsokára államosítják az egészségbiztosítókat – egy nagy közös lesz. Vélhetően úgy fog majd működni, mint az állami cégek általában: bürokratikusan és veszteségesen. Mi pedig örülhetünk, hogy ismét kapunk egy szeletet a Fico által visszasírt régi kommunista időkből: a pénzünket nem a külföldi befektető viszi majd el, hanem a pártkáderek: az állami tisztviselő, meg az unokatestvérének a cége.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.