Jövőkép nélküli társadalom

Léva, Dunaszerdahely, Rimaszombat és Komárom – ez a négy járás vezeti az abortuszok országos listáját, s a többi magyarlakta régióban is viszonylag magas a művi vetélések száma. Magyarán: a dél-szlovákiai járásokban élő nők kérik legnagyobb arányban az abortuszt.

A munkanélküliségi vagy szegénységi mutatókhoz képest ez egy száraz adatsornak tűnik, pedig sokkal lehangolóbb. Mivel életekről szól, nem a „piszkos anyagiakról”. Nem csak a meg nem született gyermekek életéről, haláláról, hanem a magyarlakta vidék családjainak életéről is.

Áltathatnánk magunkat persze azzal – morbid és cinikus módon –, hogy lám, milyen progresszívek vagyunk: legalább valamiben „előrébb” járnak a déli járások, mint az északiak, jobban követjük a „modern”, nyugati trendeket. Szomorú elsőség. És vállat is vonhatnánk, mondván: a statisztika az egyéni döntések összességét mutatja, ez mindenkinek a magánügye, így az adatközlésen túl felesleges a témán merengeni.

Sokkal felelősségteljesebb lenne elgondolkodni az okokon. Vajon mit mondanak ezek a számok rólunk, magyarokról? Mi az oka annak, hogy ennyire nincs értéke az emberi életnek? Ezek a kérdések távolról sem csak azért aktuálisak, mert második évtizede fogy a magyarság száma, s mi asszimilációról beszélünk lépten-nyomon. Persze létezik az asszimiláció, és nem is kis mértékű, de nem vesszük észre, hogy elsősorban az alacsony születésszám miatt zsugorodik kisebbségi közösségünk.

Az elszomorítóan magas mutatók ráadásul nem is hatnak újdonságként, a korábbi években is komoly különbség volt e tekintetben észak és dél között. Mi áll e mögött a tendencia mögött? A rossz szociális körülmények?

Tudjuk, a magyarlakta járásokban nagyobb a munkanélküliség, alacsonyabbak a bérek – de ráfogható minden erre? A széteső családok? A rossz gazdasági helyzet, vagy az értékek relativizálódása miatt esnek szét a családok? Vagy nem is jönnek létre? Hiszen közismert, hogy az egyedülálló, vagy nem stabil kapcsolatban élő nők – és persze az elváltak – nagyobb arányban vetetik el gyermeküket.

Milyen a magyar családok élete, jövőképe? Milyen a honi magyar társadalom? Széteső? Értékeit elhagyó? Nem véletlenül írjuk le másodszor az értékek kifejezést: a kisebbségi közösségek megmaradásának egyik kulcsa ugyanis pont az értékek megtartása, megélése. Az olykor modernizálásnak, progresszivitásnak is hazudott nihilizmus, valamint a társadalom atomizálódása, szétesése ugyanis alapjaiban veszélyezteti a nemzeti kisebbségi közösségeket. Bennünket is.

Ha egy közösség társadalomként akar önmagáról gondolkodni, közösségként továbbélni s megmaradni, akkor ezekre a kérdésekre is felelős válaszokat kell adnia. Második körben pedig – ez a nehezebb – megoldásokat találnia a helyzet javítására. Régen rossz, ha csak legyintünk: itt semmit sem lehet megváltoztatni, felesleges ezen egyáltalán gondolkodni.

A gyermek érték – minden emberélet az –, s amelyik társadalom azt gondolja, hogy gyermekek, utódok nélkül is boldog lehet és fejlődhet, annak lőttek. Nekünk is?