Jöjjön vissza ötven év múlva!

<p>Digitális apokalipszisbe rohanó világunkban valódi megkönnyebbülés időnként szembesülni bizonyos egyházi körökből érkező reakciókkal, melyek az adott probléma frappáns és egy csapásra történő megoldása mellett, azon mintegy túlmutatva, életvezetési és egyéb szempontból is okítják néprétegeinket.&nbsp;</p>

Jövök én itt a bankos-telefonálgatós panaszaimmal, hogy elfelejtenek visszahívni, meg nem azt csinálják, amire kérem őket, holott a fontosság és a segítség látszatát akarják kelteni. Erre itt van valami, ami mellett az én úgynevezett problémám akkorának tűnik, mint felhőkarcoló mellett a radír.

Az öt éve kényszernyugdíjazott nagyszombati érsek, Róbert Bezák kibökte, hogy végre történt valami az ügyében Rómában. Pontosabban a Vatikánban, ahol elmondása szerint februárban foglalkozott az ügyével az érsekek tanácsa. És úgy döntött, hogy Bezák ügyét ötven évre lezárja. Ez tehát az öt éve várt fejlemény: az elődje korrupciógyanús ügyleteit vizsgáló, majd magyarázat nélkül kényszernyugdíjazott Bezák megtudta, hogy panasza, mellyel még Ferenc pápánál is próbálkozott, klerikális hibernáció áldozata lett. Rákerült az ötvenéves pecsét. 107 évesen mehetek vissza kérdezősködni, mi a helyzet, van-e, remélhető-e újabb erőlelépés – morfondírozott. A szimpatikus exérsek addig is hittant fog tanítani egy kétnyelvű pozsonyi iskolában. Mert hát igaz, hogy 57 éves, de érez még magában némi szuflát, és bár visszautasított jó pár munkaajánlatot, misézni nyilvánosan nem misézhet. Úgy gondolta, hasznossá teszi magát, méghozzá abban az ágazatban, amelyikben már bizonyított. Csak most nem a hierarchia csúcsán, mint püspök vagy érsek, hanem mint egyszerű hitoktató. Sok diák azt sem tudja, ki ő, és jól is van ez így, mesélte egy interjúban. Ez eddig ideális történet egy film forgatókönyvéhez. Egyébként meg talán eljön az idő, hogy Bezák közéleti szerepet vállal. Hiszen ahogy látjuk, az utóbbi években a radikalizálódás és a vele karöltve járó szisztematikus, felvállalt elhülyülés mint választói magatartás, nem lelt még ellenfélre. Nem hat rá sem a lexikális tudáson alapuló, sem a logikai érvelés, így gyakorlatilag semmi a hagyományos elitek arzenáljából. A patetikus-ezoterikus instant bölcsességek vehetik csak fel az ilyen tanokkal a versenyt, hiszen a választók közt egyre több lesz a digitális agymosott, akikre érvekkel biztosan nem, de érzelmekkel talán még lehet hatni. Bezák (még) hiteles ember, erkölcsi és társadalmi kérdésekben talán többet tudna mondani nekünk, mint a jelenleg kínálatban levő politikusok nagy része. Hogy nem közgazdász vagy mérnök? Hát a miniszterek többségének sincs sokszor fogalma az alájuk rendelt szakterületről. Persze Bezák nem az a miniszter típus, inkább államfőnek való. Dolga felől ráér, következő hivatalos teendője, mint kiderült, csak 2067-ben lesz, addig talán elindul valamelyik államfőválasztáson.

Mindenesetre a gyere vissza 50 év múlva, ez egy nagyon jó beszólás, alkalmazni fogom, ha legközelebb hívnak a bankból. Megmondom, hívjanak 50 év múlva. A menjél már a francba szófordulat legtapintatosabb változata, amit eddig hallottam. És hát, ha belegondolunk, Bezák járhatott volna rosszabbul is. Nyilván voltak a Vatikán eddigi történetében olyanok is szép számmal, akiket száz–kétszáz éves várakozási idővel küldtek haza. Szóval csak semmi kapkodás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?