Jobboldali kóma

<p>Népi Platformnak nevezi magát három jobboldali párt informális szövetsége, amelyek egy nappal a bársonyos forradalom évfordulója előtt deklarálták együttműködésüket.&nbsp;</p>

 

Szép csendben ünnepelte az ország a rendszerváltást, már aki ünnepelte, mert a cinikus miniszterelnök nem. Ő egy korábbi kijelentése szerint észre sem vette, hogy volt. Pedig ünnepelhetné, mert a kommunisták alatt nem futott volna be ilyen karriert ilyen fiatalon, még akkor sem, ha pártkádernek számított. Azok nem szerették a feltörekvőket. Ha el nem megy államfőnek, ezt az embert kellene három és fél év múlva legyőznie a Népi Platformnak és az azon kívül rekedt jobboldali pártoknak. Az NP tagja az SDKÚ, amely Frešo elnökké választása óta sem mozdult el az ötszázalékos küszöb környékéről. A párt most a programja miatt veszekedik, a volt pártelnök a parlamentben üvöltözik a jelenlegivel, három-négy képviselőjük állandóan a távozás lehetőségét lebegteti, szóval hangosan, látványosan küldi önmagát a süllyesztőbe. A KDH is hull darabjaira, platformosodik, a pártelnök miniszterkedésének botrányait nyögi. A Híd is vesztett pár embert, és inkább keresi önmagát, mint találja – mintha téli álmára készülne. Ez a Népi Platform. Hárman együtt húsz százalék alatt, a zavarodottság bénító állapotában. És ide szeretne tartozni még a – talán – tisztújító kongresszusára készülő MKP is, mintha ez lenne a jobboldali térfél egyetlen élhető helye.Ha tovább kutakodunk, kiderülhet, tényleg ez. Daniel Lipšic legújabb formációja, a NOVA a fásult jobboldal továbbforgácsolódásának logikus, ámbátor szerény eredménye. Hiába hiszi Lipšic, hogy ő lesz a jobboldal Ficója, aki hol enyhe, hol határozott populizmusával majd egyesíti a jobboldalt, kicsi az esély erre. Túl megosztó és dogmatikus. Agendája annyira komolytalanul maradi, hogy akit ez megszólít, az a KDH vagy a Smer törzsszavazója. Matovičék azt sem tudják, kicsodák valójában, a választási ciklus végére hangosan fogynak el. Sulík SaS-e pedig az agent provocateur szerepét vette fel, veszélyesen szédelegve a liberalizmus és az Európa-ellenes vulgárpopulizmus között. Ez a mai jobboldal.A baloldal pedig köszöni szépen, meg-megszorítgat, rá-ráteszi a kezét a közvagyonra, és hálás az ellenzéknek. Robert Ficót az ellenzék jelenlegi állapotában nem tudja legyőzni. A Smer csak önmagát győzheti le. Éppen ezért talán még jól is jöhetne ez a sunyi, halk, önmegtartóztató taktika az ellenzék részéről, ha közben szépen lassan nem forgácsolódna szét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?