(TASR/AP-felvétel)
Jegesmedvék az Úz völgyében
Bagatellizáló széljobber populisták, balos divathullám és zöld változások: mi a helyzet ma a klímakatasztrófával?
Épp aznap olvastam Čaputová beiktatási beszédét („csakis rajtunk múlik, hogy itt, Szlovákiában megváltoztassuk a környezethez való viszonyulásunkat. Ez pontosan az a lehetőség, amikor mindenki hazafi lehet, függetlenül attól, mi a politikai meggyőződése vagy melyik párt tagja”), amikor jól összevesztem a klímakatasztrófán egy (a) fideszes barátommal. Én hőbörögtem, hogy a széljobber populisták miért sunyiznak a klímakatasztrófa bagatellizálásával, ő pedig azzal jött, hogy egy divathullám rabja vagyok, különben is, minimális a társadalmi igény az érdemi zöld változtatásokra, mert mindenki fogyasztani és egyre többet fogyasztani akar. Bár utóbbiban egyetértek vele, mégis, miközben ömlik rólam a víz, nálam a klímakérdés lassan eléri a szabadságunk elvesztése miatti dühömet. Ő pedig, bár tudja, hogy a migránsozás csak a félelem keltette nemzeti összetartás és az erőskezű vezér iránti igény megteremtésére szolgál a pártja mögött, a zöld nekibuzdulásban balos mozgósító vallást lát. Van igazsága.
A klímakatasztrófa nyugaton már elérte a migránsok (köztük vastagon a mi kelet-európai migránsaink) miatt megkavarodott közösségeket eluraló félelmek mozgósító erejét, egyes rétegekben erősebb is, mint a bevándorlás-ellenesség.
Identitáskijelölő ez is: az ökológiailag tudatos élet alternatív életstílusa a modernség, az érzékenység identitását kínálja hirdetőjének, szemben az autóikban pöfögő, junkfoodot evő, a szemetet nem szelektíven gyűjtő tömegekkel. Ahogy egy tanulmány írja: „új szekuláris vallásként viselkedik, a mikroszintű megközelítések által próbálva feloldani rossz lelkiismeret-furdalásunkat.”
Minden felső középosztálybeli korlátja dacára a zöld program ígérete először tölti meg élettel a hiányzó európai identitást. Identitás nélkül pedig nincs politikai azonosulás sem, az „Európa-projekt” eddig erre kevés volt. Az ismert zöld mondás szerint „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan”, és a klímakatasztrófa elsősorban a helyi, kisközösségi és a globális szinten hat. Bár nem foglalkozik sem az elosztás, sem az identitáspolitikával, a zöld programhoz mégis jobban kapcsolódik a bal-, mint a jobboldal, még ha az új zöldek technológiai csodavárása is a kapitalizmuson, csak annak karbonmentes és fenntarthatónak gondolt változatán belül keresi a megoldást. A közvetlen állampolgári részvételt preferáló aktivizmusa pedig szállítja a politikai sikerhez manapság nélkülözhetetlen elitellenességet is. A nemzeti kollektivizmussal operáló új jobboldal, amely sikeresen hívta ki a hagyományos politikát, nem tud mit kezdeni az egyre több fiatalt mozgósító új identitásdiskurzussal. Sem gazdaságfilozófiáját (akár államközpontú az, akár liberális), sem radikális kulturális konzervativizmusát nem tudja összekapcsolni a klímaaktivizmussal, annyira sem, mint a mainstream pártok. Utóbbiak legalább zöld lózungokat tesznek a programjaikba, bár Szijjártó Péternél (aki megígérte, hogy Magyarország megvédi az autóipart mindenféle kibocsátáscsökkentő újraszabályozástól) nagyobb befolyással bíró politikusaik sem fenyegetik a hagyományos karbonégető iparágak profitját és foglalkoztatási potenciálját. De – ahogy a másik irányból láttuk pár éve a migráció kapcsán – a zöld gondolat is kezd bekerülni a fősodorba.
Még a szélsőségesen bevándorlásellenes német AfD ifjúsági szervezete is kifogásolta, hogy anyapártja miért futott neki felvállaltan klímaszkeptikusként az európai választásnak.
Az etnikai pártok különösen nem rúgnak labdába ezen a terepen. Pedig ha az energiát nem gigászi gázcsövek, soha meg nem térülő atomerőművek, Mol-ok, Slovnaftok és egyéb óriásvállalatok jelentenék elsöprő politikai lobbierejükkel, hanem helyben, települési szinteken felhasznált megújuló energiaforrások, az a kisebbségi közösségek fennmaradásához szükséges helyi – és végre nem csak kulturális – autonómiák erősödését jelenthetné. Egy közösség összetartozásában fontosak a katonatemetők, de önigazgatásának alapját gazdasági (energiatermelési) autonómiája adhatná. Čaputovának igaza van: ezen a területen mindenki lehetne hazafi.
A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.