A Greta-filter

Aki utálni akarja a klímaaktivistát, az kellő muníciót kapott. A negatív kampánynak viszont nincs telítettségi pontja, hiszen a jobboldali Fricz Tamás (CÖF), aki talán Orbán Balázs (Miniszterelnökség) mellett a legjobban aggódik a Fidesz zöld identitásának hiányosságai miatt, még a szeretet ünnepe előtt odaszúrt egy antiszemitát. Mondhatnánk, a karaktergyilkosságot kimaxolták, ahogy a támadásoktól függetlenül a Thunberg-jelenség is elérte csúcspontját. Nemcsak Gretának van szüksége a pihenésre, hanem érezhető, hogy télen már nagyobb nyomást az utcai tüntetésekkel sem lehet elérni. Az ENSZ madridi klímatanácskozása sikertelenül zárult, nem tudták a feleket valódi vállalásokra kényszeríteni. Ezt a célt sem Európában, se még szeptemberben New Yorkban nem lehetett volna nagyobb tüntetésekkel erősíteni. A lendület időleges kifulladását jelzi, hogy az új Európai Bizottság Green New Dealjét sem fogadta akkora ováció, mint azt a testület identitását környezetvédelmi témákkal megújítani akaró Ursula von der Leyen szerette volna. Az uniós források bezöldítése és a szakpolitikák átfókuszálása még nem látszik olyan erőteljesnek, hogy egy átlagos európai választópolgár bizakodva fogadja a váltást.

Az Orbán-kormány érvei itt is működnek. Minden, ami környezetvédelmi szigorítás, újra aszerint méri meg a politika, hogy milyen módon befolyásolhatja a versenyképességet és a foglalkoztatást. Térségünkben elsősorban azért nincs áttörés a zöldmozgalomnál, mert ezt a sajátos választói racionalitást ügyesen hergeli a kormány. A fogyasztásukat önként korlátozó, kritikus tömeg már veszélyezteti a kétharmadot, de hogy pontosan mi az, ami majd hozzájárul a váltáshoz, még nem tudható. 

Ergo nincs olyan Greta-recept, amit a politikusok automatikusan alkalmazni tudnának népszerűségük erősítésére, vagy egy párt hitelességének megalapozására. 

Sajnos Magyarországon még az is hihetetlen erőfeszítésébe kerül a zöld politikai elitnek, hogy fél év alatt valódi tartalommal legyen képes kitölteni a klímavészhelyzet fogalmát. A konzervatívok nekilendülése a zöld gondolat megértésének rengeteg fogalmi zavart okozott a jobboldalon az elmúlt évben. Egyetlen módja maradt, hogy a Fidesz bebizonyítsa magáról, hogy zöldebb még Thunbergnél is, hogy a lokalitást folyamatosan szembeállítja a globalizációval. Aki szereti azt a helyet, ahol él, az ökológiailag se képes kárt okozni a környezetének, szól a feltételezés a kormánypártok berkeiben. Ebben van igazság, de Thunberg pont azért lépett ki ebből a középosztályra jellemző komfortzónából, hogy bebizonyítsa: a nemzeti identitás által annyira preferált szülőföld és élettér (mint ökológiai hely) sérülékenységét demonstrálja. 

Thunbergnek épp abban van igaza, hogy az emberi léptékkel szerethető lokalitást veszélyeztetik a világban tapasztalható negatív ökológiai folyamatok.
 

A tartós politikai gyűlölet Gretával szemben sok okkal magyarázható, de az egyértelmű, hogy a hitelességet tekintve nincs jobboldali ellenpárja. Áder János (aki évek óta járja az iskolákat javarészt kínosan erőltetett előadássorozatával) mutatja a progresszivitás határait a jobboldalon. Feltehetőn aki a magyar államfőt hallgatta 45 percig, az inkább került közelebb a horgászathoz vagy a vadászathoz, mint hogy a saját ökológiai lábnyomát vizsgálja aszerint, hogy hol tud azon fogyasztóként csökkenteni. 

Ott tartunk, hogy már egy egyszerű klímaaktivista által megtett vonatút kommunikációs dekódolása is ideológiai oldalak szerint változik és törésvonalakat erősít. 

A jobboldalon vasútellenes önellentmondásként értékelik, hogy Greta beszólt egy Twitter-bejegyzésben a túlzsúfolt pótszerelvény által okozott kellemetlenségekért a német vasútnak. A zöldek vagy a baloldal érti a 16 éves lány kritikáját, mert tudják, hogy a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése pont az ilyen sajátos megvilágításban lehet talán hiteles. A patthelyzet a politikában pont azoktól az értelmezési filterektől függ, akiknek a tapasztalatain keresztül látjuk a világot.

Vasali Zoltán
A szerző az IDEA Intézet elemzője