Ivan Mikloš ingujját alaposan felgyűrte

A mindig elegánsan öltözködő Ivan Mikloš pénzügyminiszter alaposan felgyűrte az ingujját. Persze, nem olyan biztos, határozott mozdulatokkal, ahogyan azt a rotterdami dokkmunkások teszik kockás flanelingükkel, hanem csak úgy virtuálisan, hogy a selyeminge ne gyűrődjön. A fő pénzügyér ugyanis újra nekifutott a Slovnaft olajtársaságnak. Bár beosztottjai eddig nem tudtak elég kompromittáló anyagot összegereblyézni a tavaly több mint 25 milliárd korona adót befizető vállalat ellen, mégsem adja fel. Az 1,35 milliárd koronás gigantikus pénzbírságot tovább lebegtető Mikloš Toldi Miklósként, mint petrencerudat, úgy mutatta fel csütörtökön vádjait. Rájött arra, hogy a kellemetlen per elé néző, akár nemzetközi fórumok szintjére jutó ügy, az eddiginél komolyabb előkészítést kíván. Érdekes lesz figyelemmel követni, vajon a pénzügyi tárcának miként sikerül bebizonyítani a nem méltányos (vajon, ez mit jelent) nyereség vádját, továbbá a tudásalapú társadalom felé vezető, kormányzati szinten meghirdetett úton haladva miként lehet ledorongolni a Slovnaftot a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásai miatt.

A nyilvánvalóan a lakosság túlnyomó többségének szimpátiáját élvező pénzügyminisztériumi hadakozás még egy ideig borzolhatja a kedélyeket, mint ahogy a múlt mélységesen mély bugyrából újfent előrántott ügy is. A kommunista képviselők a minden bajkeverésre kész HZDS-es honatyákkal együtt a parlament e heti ülésén megint előrukkoltak azzal a törvénytervezettel, amellyel kárpótolnák a pénzügyi szolgáltatók lépre ment ügyfeleit. A BMG, a Horizont Slovakia, az AGW és a többi kétes társaság magas kamatjaitól megszédülő kliensek részbeni anyagi támogatása érdekében fejenként potom 650 koronát kellene összedobnunk, ha a pénzvilág rejtelmeiben kiigazodni nem tudó, ám jövőre urna elé járulni képes polgárok tízezrein segíteni akarunk. Piros lapot Birošnak! Az ellenzéki képviselők álszolidaritással átitatott igyekezete máris zátonyra futott volna, ha az ANO képviselője, Peter Biroš az „igen” gomb helyett a „nem” gombot nyomja meg. Biroš javára legyen mondva, hogy nem magyarázkodott, ködösített, hanem bevallotta, bizony ujjbegye megtévedt, így a törvénytervezet a második olvasatba került. Nekünk pedig 3,6 milliárd koronánkba kerül, ha a későbbiekben további kósza ujjbegyek böknek rossz helyre. Márpedig a pozsonyi parlamentben ezzel is kell számolni, annak dacára, hogy a képviselők előtti szavazópult meg sem közelíti a houstoni NASA-űrközpont kijelzőrendszerének bonyolultságát. Az pedig már egyenesen a helyi folklór világába tartozik, hogy a témában megszólaló Vladimír Mečiar rutinos összeesküvéselmélet-gyártóként előrukkolt akár a Da Vinci-kód mellékszálaként is használható következő állítással: kazettája van mindazokról a politikusokról, akiknek a pénze az összeomlott pénzügyi szolgáltatóknál fialt. Ha már ilyen gondosan archivál, akkor az a kazettája hol van, amely a Kováč fiú elrablóit, Robert Remiáš gyilkosait, vagy a kacsalábon forgó villája finanszírozóit rögzíti?

A pénzügyminisztériummal kezdtük, azzal is fejezzük be. A tárca az agrárágazat elszánt ellenfeleként búvópatakként előbukkanó ötlet gyanánt újra felvetette a kisebb agrárdotációk kérdését. Miklošék azt javasolják, hogy jövőre a hazai mezőgazdaság a régi uniós tagok agrártámogatási keretének csupán 44 százalékát kapja, miközben a dotáció mértéke idén elérte az 54 százalékot. A megkurtítás nagysága akkor szembeötlő igazán, ha tudatosítjuk: 2006-ban a segítség aránya elérhetné akár a 65 százalékot is. A technokrata szemléletű, makromutatókban gondolkodó, maastrichti kritériumokat mormoló közgazdászokkal persze nehéz elfogadtatni a dotáció fontosságát, azonban ha legalább a környező visegrádi országokkal lépést akarunk tartani, akkor nem a pénzügyi alultápláltságban szenvedő agrárszféra megkurtítása a járható út.