Iskola a világ szélén

Fogház és iskola sajátos keveréke a kassai Luník IX. városrészben működő, „országos hírű” oktatási intézmény. Az iskolalátogatási grafikon féken tartására, azaz a rajkók marasztalására a lehető legegyszerűbb, ám leghatásosabb módszert alkalmazzák a pedagógusok: kulcsra zárt ajtókat és vasrácsokat.

A tantestület tagjai félkilós kulcscsomókkal járnak-kelnek az épületben, amelynek új pavilonját indultunk megtekinteni sajtószemmel, a pavilont, amely a kormány dicsősége, azaz tulajdonképpen örvendeznünk kellene, és első látásra valóban minden nagyon szép, minden nagyon jó. Gyönyörű, világos osztálytermek, vadonatúj és szeptember óta „még mindig” újnak látszó padok, székek, a falakon barátságos gyerekrajzok, szóval igazi mintasuli ez a cigánysuli, vége a zsúfoltságnak, és mindez alig hat hónap alatt épült fel, rendkívüli kormánytámogatásból. Az emberi tényező azonban nem pénz kérdése.

A megviseltnek látszó tanárnők szívesen és hosszan panaszkodnak. Füzetet, könyvet írószert nem vihet haza a kisdiák, mert másnapra már nyoma vész, mindent a padban tartanak, ebből következően házi feladat sincs, úgyis felesleges lenne leckét adni nekik. Nézze meg, miben járatják őket, némelyiknek papucsa sincs, zokniban szaladgálnak egész nap, már ha egyáltalán bejönnek reggel, legyint lemondóan az egyik tanerő, aki állítása szerint saját pénzen vásárol hetente új tollat, ceruzát az alsó tagozatosoknak.

A gyerek annyit tud, amennyit délelőtt a fejébe vernek, otthon senki sem foglalkozik vele, a szülőket berendelni szinte lehetetlen. Ezért azt a kiskorút, aki reggel megérkezik az oktatási intézménybe, szigorúan őrzik a tanítás végéig, még az egyes emeletek között is rácsok vannak, hiszen a lépcsőn is „bármi történhet”.

Valahogy túl nagy a kontraszt a gyönyörű padok, és a bennük ülő elhanyagolt gyerekek között. Bizony, jó sok építeni való vár még ránk.