Indiántoll és rövidnadrág

<p>Az iskola az életre nevel, szokták mondani az iskolában. Néha azonban mintha egy párhuzamos valóságra próbálná nevelni a gyerekeket. Párhuzamos valóságokkal terhelt világunkban ez a gyakorlat még veszélyesebb lehet.&nbsp;</p>

Senki nem kapta fel a fejét a tegnapi hírre, mely szerint az USA-ban nem engedték meg az egyik indián nemzetiségű középiskolás fiúnak, hogy az érettségi ünnepségen sastollat viseljen. Az eset a kaliforniai Clovis középiskolában történt, a fiú pedig hétfőn már be is perelte a tankerületet, amiért nem engedték meg neki, hogy viselje törzse régi jelképét. Persze a hivatal azt állítja, a fiúnak felajánlották, hogy az ünnepség bizonyos része alatt viselheti a tollat, de ő ebbe nem ment bele. Meg hogy az iskola egyenruhája egységes, ők pedig figyelnek arra, hogy ez így is maradjon, ezért voltak szigorúak. Senki nem kapta fel a fejét az eset kapcsán, és senki nem vállalt szolidaritást a fiúval, holott ő is egy kisebbség tagja. Talán csak legyintettek: Amerika messze van, az egésznek talán a fele sem igaz. De képzeljük csak el, ha mindez Szlovákiában történik. Az egyik érettségiző bejelenti, hogy sastollal a fején szeretne érettségizni, mert indián. Vagy kockás szoknyában, mert skót. Vagy kokárdával a gallérján, mert magyar. Vagy székely zászlóval a kezében, mert székely. Vagy vodkásüveggel a kezében, mert orosz. Vagy literes söröskorsóval, mert bajor. Mit tenne az iskola? És mit tenne a diák, akinek ezt nem engednék meg az egységes iskolai egyenruhára meg a rendre hivatkozva? Perelne? Sajtóban mocskolódna? Petíciót indítana? Pártot alapítana? Senki nem kapta fel a fejét arra a hírre sem, hogy Izraelben vannak középiskolák, ahol a lányoknak tilos rövidnadrágot viselni. Pedig Izraelben elég gyakran süt a nap, vagyis nagy a hőség. A tiltást azzal indokolják, hogy a rövidnadrágos lányok láttán a tanárok nem tudnának a tananyagra koncentrálni. Érdekes, hogy a rövidnadrágos fiúk és a tanárnők összefüggésében ugyanez a probléma nem merült fel. De hát ha a Tóra így vélekedik a rövidnadrágokról, akkor tényleg nincs mit tenni. A mai harmincasok még emlékezhetnek, hogy az alapiskolákban a 90-es években nálunk is komoly hadviselést folytattak a smink, a körömlakk, a feltűnő öltözet, vagy a sétálómagnó ellen (bizonyos magángimnáziumokban pedig a piros póló és a kockás ing ellen is). Otthon lehet, de itt nem! Nem, mert nem! – hallottuk sok ezerszer. Reméljük, hamarosan Amerikában is megtalálják a megoldást a sastollas, Izraelben pedig a rövidnadrágos problémára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?