Imaidőt és iszlám jogot akarnak a brit muszlimok

Munkahelyi imaidőt és a saría-törvénykezés bevezetését szeretnék a brit muzulmánok - egy közvélemény-kutatás szerint. A Guardianban közölt kutatás eredményeiből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezett muszlimok 35 százaléka más vallásúval készül összeházasodni.

Munkahelyi imaidőt és a saría-törvénykezés bevezetését szeretnék a brit muzulmánok - egy közvélemény-kutatás szerint. A Guardianban közölt kutatás eredményeiből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezett muszlimok 35 százaléka más vallásúval készül összeházasodni.


A nagy-britanniai muzulmánok azt szeretnék, ha vallásukat jobban elismernék - például az iszlám törvénykezés bevezetésével a polgári ügyekben, illetve imaidő biztosításával a munkahelyeken - derül ki a Guardian és egy brit közvélemény-kutató felméréséből.

A megkérdezettek 61 százaléka szeretné, ha bevezetnék a saría-alapú iszlám bíráskodást a közösség tagjainak polgári peres ügyeivel kapcsolatban, természetesen csak addig, amíg az abban foglalt büntetések nem mondanak ellent a brit törvényeknek. Ez főleg olyan családdal kapcsolatos ügyekre vonatkozna, mint a válás, a gyermekelhelyezés és az öröklés.

A felmérésből az is kiderült, hogy a brit muzulmánok jelentős része - 88 százalékuk - szeretné, ha a munkahelyeken és az iskolákban lehetőséget biztosítanának a napi ötszöri imádkozás gyakorlására. A válaszadóknak valamivel több mint fele rendszeresen gyakorolja vallását, a nők körében azonban többségben vannak a vallásosak.

A válaszokból kitűnik ugyanakkor, hogy a muzulmánok jóval inkább beilleszkedtek a brit társadalomba, mint azt sokan sejtették. 62 százalékuk szerint "egy csomó, vagy jó sok" nem muzulmánnal áll közeli barátságban, és 35 százalékuk tervezi, hogy nem muzulmánnal lép házasságra. A megkérdezettek jelentős része - 40 százalékuk - szerint ugyanakkor több erőfeszítést kell neki is tenni, hogy jobban beilleszkedjenek a brit kultúra fősodrába.

A felmérés során vizsgálták a brit muzulmánok politikai beállítottságát is, és kiderült, hogy többségük a Liberális Demokrata Pártot támogatja. 2001-ben még főként a Munkáspártot támogatták, becslések szerint a muszlim szavazók 75 százaléka voksolt Tony Blairékre, ám az iraki és a terrorizmus elleni háború - amelyet sokuk az iszlám elleni támadásnak tekint - következtében a toryk támogatottsága a felére csökkent.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?