Ilyenek voltunk

A Blur zenekart az MTV első fenegyereke, Ray Cokes mutatta be nekem 120 Minutes című legendás műsorában. Akkor még csak hazájukban, illetve néhány nyugati országban voltak népszerűek, talán még nem is hívták britpopnak azt a stílust, amit műveltek. Szóval 1993-ban hozzám hasonlóan még ők sem tudták igazán, mit akarnak csinálni, ám azt veszett jól csinálták. Nálunk még akkor is undergroundnak tartották a Blur-féle bandákat, amikor a normális zenei kultúrával rendelkező országokban vastagon benne voltak a mainstreamben. Csak viszonyításképpen: ugyanekkor a Kérek egy kulcsot a szívedhez vezette a magyar slágerlistát negyvenöt héten keresztül, Szlovákiában pedig a Senzus volt a menő. Izgalmas brit zenekarok nem álltak meg nálunk, Bécsbe koncertre járni egyetemistaként nem volt pénzem – egyébként ez ma sincs másképp. Pár budapesti buli fért bele a büdzsémbe, de a Blur oda se ment, nemhogy ide. Aztán kétezervalahányban feloszlottak, nekem meg elromlott a kazettás magnóm, úgyhogy egy időre eltűntek az életemből. És Damon Albarnnak igaza lett, semmi különös nincs abban, ha véget ér egy évszázad. Pedig ezt nem nagyon hittem 1994-ben, amikor megénekelte. A pénteki koncert nekem, de talán nekik is az „ilyenek voltunk” szlogen jegyében telt. Vadak és jók. Egyetlen hamis hang nélkül. A Blur dalai nem koptak meg, sőt azon az estén, hozzáadott értékként, bevillant néhány fontos pillanat a múltamból. Az talán túlzás lenne, hogy lepergett előttem az életem, de a kilencvenes évek biztosan. Mivel a Blur sokáig része volt az életemnek, van „utazós”, „államvizsgát ünneplő”, „összebújós”, „szakítás utáni, vigasztaló” számuk is. Ezeket játszották szép sorban, sőt még a „kibékülőst” is, amit külön köszönök. Na, szóval azt akarom kinyögni, hogy a körülöttem szintén remekül szórakozó huszonévesek hiába fújták az összes refrént, mert nekik ezek csak dalok, amelyekhez két kattintással hozzáférhetnek. Nem kapcsolnak hozzájuk történeteket. És nem kellett elrakniuk a zsebpénzt, hogy megvehessék műsoros kazettán. Azt se tudják mi az, és milyen sérülékeny. Ilyen lehet a szüleimnek egy Rolling Stones-koncert. Na jó, egy Koncz Zsuzsa… Úgyhogy többé nem cikizem őket, ha egy régi dal hallatán könny szökik a szemükbe…