Időzített bomba

Ezt tudjuk, s nagyjából a társadalom közélettel egyáltalán nem foglalkozó része is tisztában van ezekkel a veszélyekkel. Amivel viszont a társadalom nagy része nincs tisztában, és valóban időzített pokolgép gyanánt működik, az az a néhány terület, amelyben az állam nem helyettesíthető.

Mert, ugyebár, befektetők jönnek, mennek, valamilyen gazdasági tevékenység a világon mindenütt van, s idővel rájönnek a tisztelt és nagyrabecsült fogyasztók is, hogy az árharc, a mindenáron olcsóbb áru nemcsak a szemetet termeli háztartásainkban, hanem munkahelyeinktől foszt meg és végső soron a legatyásodáshoz vezet. S bár e fogyasztói attitűdv§ltás sikeréhez tömegek kellenek, mégis a polgárokon, fogyasztókon múlik, meddig tart a Made in China korszaka.

Ami viszont semmiképp sem várható el az ún. széles néptömegektől (választóktól, a Zemberektől), az az állam erőszakmonopóliumához tartozó ágazatok rendberakása. S itt, igenis itt ketyeg Szlovákiában az a bizonyos pokolgép.

Merthogy ugyan milyen elvárásaink lehetnek a rend őreivel szemben, ha az emelkedő büntetéstarifákon túl jobbára azzal szembesülünk, hogy belügyminisztériumi, rendőrfőkapitányi, sőt miniszterelnöki szinten sajtóznak egy megvert egyetemista lányról, s az ügyben majd hat éve sima sumákolás folyik. Meg attól a rendőrségtől, ahol nem tanítják meg a rend őreivel, hogy nem büntetniök, hanem megelőzniök és felderíteniök kell. Aztán amikor gyilkossági kísérlet tanúi és megakadályozói – lásd macskakövekkel dobáló tüntetők szétkergetése – akkor meg hagyjuk, hogy fű fa ócsárolja a munkájukat.

Meg aztán mit várhatunk attól a bírósági rendszertől, amelyben évek óta lehetetlen megszabadulni egy főbírótól, akinek kapcsolatai egy albán maffiafőnökkel ha nem is bizonyítottak, minimum hitelt érdemlően nem cáfoltak. Ahol a bulvársajtó szundikáló bírókról értekezik, és ahol bírák tömegei képesek perelni egy államot olyan indoklással, amin tisztességes jogállamban elsős joghallgatót rúgnának ki kapásból.

Mit várhatunk el attól a titkosszolgálattól, amelyiknek tevékenységét kizárólag a kiszivárogtatási botrányok alapján ismerjük. Mit jelentsen az, hogy egy titkosszolgálatból nyilvánosságra kerülnek felvételek, azok átiratai és kézen, közön, interneten olvashatunk olyan információkat, amelyek az adóinkból születtek meg és nem arra használták az arra hivatottak és kinevezettek, amire kellett volna. Mit várhatunk el attól az ügyészségtől, amelyik univerzális érvekkel képes sufniba zárni bizonyítékokat, s az univerzális érv így szól: csak. És vajon attól az ügyészségtől, amelyiknek van legitim módon megválasztott főügyésze, akit viszont az államfő nem nevez ki, és megbízott helyettes irányítja a meg nem választott exfőügyész vezetésével, mégis mit várhatunk?

És attól a médiahatóságtól mit várjunk, amelynek feladata az éter dekontaminálása lenne, képtelen ezt a funkcióját ellátni, mégis futóbolondok följelentései alapján dönt olyan ügyekben, amelyekben a médiafogyasztó igenis rendet tud tartani a fejében?

Itt ketyeg a bomba. Az oktatási rendszerben a legnagyobb elnyomás éveiben is voltak tanáregyéniségek, kiváló, kimagasló eredmények. Az egészségügy, amióta az eszemet tudom, mindig összeomlás előtt állt. És ne meséljen itt nekünk senki az orvossztrájkról, mint a rendkívüli állapot okáról, mert az csak két érdekcsoport nagyon gusztustalan összecsapása volt (lásd az előzőekben: titkosszolgálat, ügyészség, rendőrség. Nem tudták?).

Ha az állam alapintézményei kerülnek döntés- és cselekvésképtelen helyzetbe, az nagy gáz. Olyankor jő az anarchia. Sajnos, azt általában parancsuralmi rendszerek szokták elhárítani – mindannyiunk kárára. Tehát: nyolc, hét, hat, öt, négy......