Fokozni kell az Iránra gyakorolt nyomást Donald Trump leendő különmegbízottja szerint

Keith Kellogg

A világnak fokoznia kell az Iránra gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy demokratikusabb ország lehessen belőle – szögezte le helyi idő szerint szombaton Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő oroszországi és ukrajnai különmegbízottja.

Keith Kellogg Párizsban, a száműzetésben élő iráni ellenzékiekből álló Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács (NCRI) által szervezett eseményen felszólalva leszögezte, nem csupán katonai, hanem gazdasági és diplomáciai nyomásra is szükség van.

Mint mondta, jelenleg lehetségesek a változások Iránban, ám nagyon fontos, hogy a világ kihasználja az alkalmat.

„Élnünk kell a gyengeségeik adta helyzettel; a remény megvan, tehát szükség van tettekre is” – húzta alá Kellogg, aki egyébként már korábban is felszólalt az ellenzéki szervezet rendezvényein, legutóbb tavaly novemberben.

Marco Rubio, Trump külügyminiszter-jelöltje a múltban szintén felszólalt az NCRI több eseményén is.

Az iráni külügyminisztérium közleményben Párizst bírálta, azt vetve a francia kormány szemére, hogy terroristáknak ad menedéket, és ezzel áthágja a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó kötelezettségeit.

Az Iráni Népi Mudzsahed Szervezet (PMOI) politikai szárnyának számító NCRI többször szervezett már gyűléseket Franciaországban, amely egyébként az 1979-es iráni iszlám forradalom előtt az ország későbbi vezetőjének, Rúhollah Khomeini ajatollahnak is menedéket adott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?