<p>„Könyörgök, kíméljen meg a reklámoktól!” Ez áll az egyik szomszédom postaládáján, hatalmas betűkkel. Ám az üzenet nem sokat ér. Kárörvendő mosollyal szoktam konstatálni, hogy rendszeresen kandikál kifelé a ládikából egy-egy színes cetli, amelyen árengedményekre, fantasztikus nyári kedvezményekre hívják fel a figyelmet különböző cégek.</p>
Idegesítő cetlik
Mintha azt jeleznék a szórólapozók, hogy bocs, de nekik ez a munkájuk, amelyet ha törik, ha szakad, el kell végezniük, esőben, szélben, trópusi hőségben, szóval akár be is tapaszthatja a kedves lakó a nyílást, úgyis bejuttatják az üzenetet, ha kell, vésővel. Elképzelem a szomszéd csüggedt, szürke arcát, ahogy este kitakarítja a postaládát.
Az én eddigi életemből is jó néhány órát elvett már a levelek, számlák keresgélése a sok reklámcédula között. Nem rimánkodom, nem lázongok, rég belenyugodtam ebbe. Olyannyira, hogy már az utcán sem tanúsítok ellenállást. Főleg, amióta tudom, hogy ezek az emberek egy-két centet kapnak egy sikeresen „kézbe nyomott” cetliért, szóval a legforgalmasabb helyen is egy óra, amíg összejön nekik egy euró. Egyébként meg kell hagyni, komoly kiképzésben részesültek, másképp nehezen boldogulnának a nagyvárosi forgatagban. Tántoríthatatlanul állnak a járdán, és már messziről fixírozzák a szembejövőt. „Üdvözlöm! Szeretne havi nyolcszázat keresni kényelmes, otthoni munkával?” Vagy: „Kérem, látogassa meg új üzletünket!” – hadarják, és muszáj elvenni tőlük a cetlit, mert ellenkező esetben a szöveg folytatódik. Némelyikben egy pszichológus veszett el, bár ilyenkor, nyáron az sem kizárt, hogy pszichológia szakos egyetemista az illető.
Megbízóik rendszeresen ellenőrzik a szórólapozókat „beépített civil ruhások” segítségével, akik a környék kukáiba is belekukkantanak, hogy nem szabadult-e meg a munkatárs rövid úton a feladattól. Épp ezért késő délután a szórólapozók már annyira rámenősek és agresszívak, hogy métereken át képesek ügetni a cetlivel a kiszemelt áldozat mellett. A kocsmák és boltok reklámemberei pedig vélhetően a közlekedési rendőröktől lestek el néhány terelő mozdulatot. Eleve úgy helyezkednek el az objektum előtt, hogy testükkel tereljenek befelé, azaz elállják a menekülés útját.
Fontos adalék, hogy mindannyian szépek és fiatalok. Egy nyári munkát kereső egyetemista ismerősöm mesélte, hogy az „állásinterjú” leginkább modell-castinghoz hasonlított, ahonnan őt, a szemüveges, duci szeplőst hazaküldték, a hosszú combú szőkéket és az izmos macsókat bezzeg felvették. A hirdetésben ilyen jellegű kritériumok persze nem szerepel(het)nek, de több szórólapozásra vonatkozó ajánlatra nem is próbált jelentkezni az illető...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.