Hosszú háború vár Európára

Először is tudomásul kell vennünk, hogy a politika és a titkosszolgálatok hosszú időn át nem vették komolyan a fenyegetést. A politikai korrektség és a közöny segédlete mellett iszlám hálózatok lepték el Európát, vallási iskolákkal, radikális, értsd: uszító hitszónokokkal, főleg szaúdi pénzből felépített mecsetekkel, benne a legvadabb szalafista nézeteket terjesztőkkel. A szalafisták a nyugati demokráciával szembenálló, szunnita iszlám kalifátust szeretnének létrehozni, erőteljesen támogatják a mártíromságot és az erőszak alkalmazását, továbbá harciasságra ösztönzik a nyugati társadalomtól elidegenedett muszlim fiatalokat. Az egymással rivalizáló, az adatcserében nem jeleskedő biztonsági szolgálatok azt is elhanyagolták, hogy a börtönök valóságos keltetői a szélsőséges iszlamista nézetek hirdetőinek. Például a most ezer sebből vérző Franciaországban a 68 ezer rabbal, akiknek mintegy 60 százaléka muszlim hátterű, mindössze 114 ügynök foglalkozik.

Ugyan állíthatjuk azt, hogy a mostani terrorhullám az Iszlám Állam agóniájára vezethető vissza, mondván, az iszlám legortodoxabb nézeteit gyakorlatba átültető szervezet szíriai és iraki térvesztése miatt Európában próbálja megmutatni izmait. Azzal is érvelhetünk, hogy ez nem vallásháború, mert a tényleges törésvonal nem a muszlimok és a keresztények, hanem a mérsékelt és radikális iszlámok, illetve a szunniták és a síiták között húzódik. Ha ez így van, akkor nagyobb együttérzést is elvárhatnánk földrészünk muszlimjaitól… Másrészt minket nem kell, hogy érdekeljen egy válságba jutott, pozitív fejlődési mintát felmutatni képtelen világvallás belső krízise. Számunkra az a fontos, hogy Európa megőrizze félelemtől mentes arculatát, és ne párosan őrjáratozó katonák lepjék el például az Eiffel-torony környékét, hanem vidáman bóklászó párok.

Winston Churchill brit kormányfő mondta a II. világháború idején, hogy az amerikaiak végül mindig a legjobb megoldást választják, de előtte kipróbálják az összes létező rosszat is. Mi már a rossz megoldásokat kipróbáltuk, ideje volna az eredményre vezetőket is elővennünk. Először is végre nagy alázattal Izraelbe zarándokolhatnának az európai biztonsági szervezetek képviselői és a belbiztonságért felelős politikusok megvizsgálandó, miként lehet összeegyeztetni a nyugati színvonalú életvitel garantálását és a terrorizmus elleni hatékony harcot – e téren Izraelnek óriási tapasztalata van. A már Európába költözött muszlimok világnézetét nem tudjuk megváltoztatni, de azzal igenis törődni kell, hogy értelmet adjunk a gettókban kallódó fiatal férfiak életének. A Szaúd-Arábiából áramló és a radikalizmust tápláló pénzcsapokat határozottan el kell zárni, ami főleg most kivitelezhető, amikor az olaj ára a padlón van. Az eddig külön világot jelentő mecsetek tevékenységét is ideje volna átvilágítani, különös tekintettel a nyugati életvitel ellen remegő szakállal ágáló hitszónokokra. A humanitárius okok miatt befogadott menekültek szűrésére, átvilágítására az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni – egyben velük lehet kezdeni az átnevelést, azaz elfogadtatni velük, hogy itt nem a sária, az iszlám vallásjog az érvényes, nincs helye az ún. becsületgyilkosságoknak, a nők visszataszító elnyomásának. Sajnos, ez hosszú, az életvitelünk, eszméink megvédése érdekében folytatott háború lesz, de meg kell vívnunk.