Hogyan adjuk el jól a lakásunk

Tisztelt szerkesztőség! Nagyon felháborodtam a Hogyan adjuk el jól a lakásunkat című cikken (Új Szó, április 23.), pontosabban annak egy hosszú mondatán, amit ráadásul kétszer is leírtak, egyszer a szövegben és másodszor képaláírásban. Valószínűleg azért, hogy megerősítsék az olvasóban: az ingatlanügynökségek rablóbandák. A mondat, amelyet véleményem szerint helyre kell igazítani, a következő: „Ha ingatlanügynökségen keresztül válunk meg a lakásunktól, tudnunk kell, hogy ezek a vevők számára a lehető legmagasabb, az eladó számára pedig a lehető legalacsonyabb árat kí?nálják.”

Aki ezt a mondatot leírta, egészen biztos, hogy nem jártas abban, miként is működnek az ingatlanirodák. Ha ismerné az ügynökségek működésének elvét és gyakorlatát, körülbelül így írta volna le ezt a mondatot: „Ha ingatlanügynökségen keresztül válunk meg a lakásunktól, tudnunk kell, hogy az ingatlanügynökség (nem jótékonysági intézmény) a közvetítésért (a lakás megnézése, fényképdokumentáció elkészítése, kínálat, árajánlat kidolgozása, állandó hirdetés a regionális újságokban, interneten, teljeskörű jogi szolgáltatás, adásvételi szerződések elkészítése, kataszteri beadvány elkészítése, és az illetékes kataszteri irodában + 2000,- koronás okmánybélyeggel ellátva és beadva stb.) körülbelül 50 000,-koronát fog elkérni. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy ha valaki el akarja adni az 1 500 000,- korona értékű lakását, az ingatlanügynökség hozzászámolja a közvetítésért járó, a fentiekben felsorolt tételekből álló 50 000,- koronás províziót, és ezen az áron fogja kínálni az ön lakását.” Tehát szó sincs arról, hogy az ügynökség be akarja csapni az ingatlant eladni vagy venni akarókat. Ha valaki egyszer is vévigjárja azt az utat, amelyet az ügynökség megtesz egy ingatlan eladásakor, rájön, hogy az ár reális.

Kosztka József, a realitycompany társtulajdonosa