Hitoktatás, zöld mezőn?

Sok irányból gyűjtenek most érveket a hitoktatás iskolarendszerünkbe iktatása célszerűségének megkérdőjelezésére. A minden eddigi rezsim által meggyötört tanügyi bácsi nagyon bátortalanul azt kérdezi: de kire bízzuk az etika (politikusaink szerint a hittan alternatívája) oktatását. Mesterséges probléma. Tanulmányaik során már a 19. századi pedagógusok is hallottak harangozni arról, hogy nincs tantárgy, amely lehetőséget ne nyújtana a tanuló erkölcsössé formálására. Hordószónoklásra mindig kapható parlamenti képviselők a nem római katolikus felekezetek sajátos viszonyaival érvelnek. Tény, ezeknek vannak sajátosságaik, de a kisebb egyházak, vagy a zsidó hitközségek politika általi intézményesítés nélkül is képesek gondoskodni a hitoktatásról. A politikusok nem merik kimondani a leglényegesebbet: a kötelező iskolai hitoktatás bevezetése körüli vitát azok provokálták, akik kierőszakolták a Szlovákia és Vatikán államközi szerződésének és ennek keretei között a katolikus nevelésről szóló paragrafusoknak az elfogadását. A hittan kötelezővé tételéért kevésbé lelkesedők között számomra még azok hatnak legüdítőbben, akik lelkészként, teológusként, vallásos gondolkodókként fogalmazzák meg kételyeiket.

A korszerű katolicizmusról álmodozókat a szlovákiai klérus soha nem fogadta kegyeibe. ĺgy volt ez a két világháború között, ígyebbül páter Tiso országlásának hat évében. Az egyház korszerűsödés melletti elkötelezettségére nézve jelzésértékű volt, hogy a rendszerváltáskor jóformán még ki se szellőztettünk Husák után, a katolikus klérus egyik kiválósága már megkoszorúzta a háborús bűnösként elítélt Tiso emléktábláját. Nem a leglényegesebb érveket sorakoztatják fel a kötelező hitoktatás bevezetésének ellenzői. Figyelmen kívül hagyják, hogy itt a római katolikus egyház szerepnövelése kontra tagadása nem egyfajta „zöldmezős beruházás”, amelynek vagy kedvezőek lesznek a következményei, vagy kedvezőtlenek. Azon az „építkezési telken”, amelyen a Vatikánnal kötött szerződés értelmében a kötelező hitoktatás rendszerét óvodáktól az egyetemekig fel akarják építeni, eltakarítatlan történelmi romok vannak. Ezek elplanírozása a római katolikus egyházra vár. Efölött az építkezési telek fölött még ott gomolyog a krematóriumok füstjének felhője. Ne csodálkozzunk, hogy gondolkodó emberek társaságában ilyen légkörben a hitoktatás ötlete nem vált ki osztatlan lelkesedést.

A kisembernek a falusi plébános azt sugallja, hogy „csak írassa be hittanra azt a gyereket, hiszen nem tanul ott rosszat”. A plébános úrnak talán igaza is van. Ami gyanút kelt, az a klérus által befolyásolt KDH magatartása. Meg, persze, az SDKÚ voksleső sumákolása, az MKP kiugrott liberálisainak hajlama a sodródásra és a HZDS szemforgató rossz lelkiismerete. Egyik párt se vette magának a fáradságot, hogy kinyilvánítsa: a szocializmus rossz, embereket megalázó egyházpolitikájának nem a kapitalizmus rossz egyházpolitikája az alternatívája. A megoldást az állam és az egyház teljes különválasztása jelentené.