Manapság az uniós polgárok elsősorban a bevándorlásra és a terrorizmusra várnak megoldást Brüsszeltől – ezt mutatják az EU összeurópai közvélemény-kutatásai.
Hierarchia és probléma
Manapság az uniós polgárok elsősorban a bevándorlásra és a terrorizmusra várnak megoldást Brüsszeltől – ezt mutatják az EU összeurópai közvélemény-kutatásai. Nemzeti szinten, a helyi kormányoktól viszont ugyanezek az emberek a sajátos helyi nehézségek megoldását várják: itt már nem a bevándorlás, hanem Magyarországon például az egészségügy, Szlovákiában az áremelkedés áll a problémasor élén.
Ezt a tendenciát az EU égisze alatt működő páneurópai közvélemény-kutatási projekt (Eurobarometer) legfrissebb, 2017. novemberi jelentése rajzolja ki, mely során már évek óta rendszeresen rákérdeznek az utca emberénél arra, hogy mi az EU számára jelenleg a két legfontosabb kihívás. Az unió minden szegletére kiterjedő felmérésről van szó, ahol minden tagállamban ugyanarról kérdezik az utca emberét.
2010–2012 tájékán még a megkérdezettek zöme ilyen „fontos uniós kihívásként” az általános gazdasági helyzetet említette, vagy a munkanélküliséget. Aztán az évek teltével ezek a témák egyre jobban háttérbe szorultak, és két új ügy fontossága emelkedett meredeken: a terrorizmusé és a bevándorlásé. Mára e két közügyet tartja az uniós polgárok zöme a két legfontosabb kihívásnak, amivel az EU-nak szembe kell néznie.
Érdekesek a tagállamok szerint bontott adatok is. A bevándorlást minden tagállamban körülbelül a válaszolók 40–60 százaléka sorolta az EU által megoldandó legfontosabb kihívások közé. A legtöbben ezt Észtországban állították (a lakosság 62 százaléka), második és harmadik helyen pedig rögtön Csehország és Magyarország áll (58 százalékkal). A közpénzügyek iránti érdeklődés komolyabb szintet csak Ausztriában ért el, a munkanélküliség pedig már csak Olaszországban áll a problémakatalógus elején. Szemléletes az is, és sokat elmond a szlovákiai állampolgárok biztonságérzetéről, hogy a bűnözést egész Európán belül a legtöbben Szlovákiában értékelték úgy, mint az EU által jelenleg megoldandó fontos kihívást (a válaszadók 17 százaléka).
Függetlenül a tagállami sajátosságoktól, összességében mégis igencsak egységesen alakulnak az európai válaszok, mintha létezne valóban egy „európai közvélemény”. Az első két legfontosabb „uniós szintű problémának” a terrorizmust és a bevándorlást látják az EU minden sarkában, Írországtól Görögországig.
Az Eurobarometer rákérdezett emellett a nemzeti szintű problémákra is: „Mi az a két legfontosabb ügy, amit az Ön országának jelenleg meg kell oldania?” Erre már óriási szórást mutatnak a tagállamok szerinti válaszok. Van, ahol a lakáshelyzetet említik első helyen, másutt az inflációt, a munkanélküliséget, vagy az egészségügy helyzetét. A válaszok országonként egészen különbözőek. Az emberek fejében eszerint elkülönülnek az „uniós szintű” közös problémák, és a „nemzeti szintű” saját problémák körei.
És igazából ez a második problémakör – még ha el is tűnik az európai közbeszédben, az európai szintű viták mögött – lehet döntő a választásokon, hiszen kormányokat nem az uniós problémák, hanem a nemzeti szintű problémák megoldására választunk. Úgyhogy érdemes szem előtt tartani, hogy az emberek a helyi kormányoktól főként nem globális problémák megoldását várják, hanem – az Eurobarometer friss adatai szerint – Szlovákiában az emelkedő árakra, Magyarországon pedig elsősorban az egészségügy problémáinak megoldására várnak lépéseket a saját kormányaiktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.