Meddig hagyjuk?

Az elnökválasztási kampány után Matej Príbelský, az aktuality.sk portál újságírója arról kérdezte Patrik Vrbovskýt, közismertebb néven Rytmust, hogy miért járt a kormányhivatalban a választások előtt, összefügg-e ez a látogatás azzal, hogy a kormánypárt jelöltjét, Peter Pellegrinit támogatta a közösségi oldalán, és hogy ezért kapott-e anyagi juttatást. A nyers stílusáról ismert rapper ezen felbosszankodott, és a 760 ezer követőjét arra buzdította, hogy keressék meg az „ellenséges” újságírót – s hogy ez könnyebb legyen, a telefonszámát is nyilvánosságra hozta. (Az csak mellékes szál, hogy később elnézést kért, de a számot nem távolította el, és a „pardon” szövege is úgy volt megfogalmazva, hogy bár most elfogadja, hogy elhamarkodottan cselekedett, ám a jövőben nem garantálja, hogy nem tesz hasonlót, indulatból…)

Ezt követően a 19 éves, álhírekkel és dezinformációs világgal foglalkozó újságíró több száz gyalázkodó üzenetet, hívást kapott – és ez még a mai napig is tart –, sőt nemcsak telefonon zaklatták, hanem a közösségi oldalakon is megannyi vulgáris üzenetet is kapott, melyek között olyan is volt, ahol a nyomdafestéket nem tűrő „jókívánságokat” azzal nyomatékosította a felhasználó, hogy a profilképén fegyverrel szerepelt… Mert – úgy gondolja – megteheti. Hasonlóan vélekedhetnek mindazok, akik névvel vagy név nélkül melegebb tájakra küldenek bárkit csak azért, mert politikailag nem értenek egyet. Mert a másik oldalhoz tartoznak, és ezzel feljogosítva érzik magukat a támadásra.

A kampány során a politikusok egyre vadabb módszereket alkalmaznak, két táborra osztják a lakosságot, ránk, az elvbarátokra, és az ellenségre. És hogy még hatásosabb legyen a kampányuk, kiadják a kilövési engedélyt, kit lehet büntetlenül bántani, ütni. Legyen szó ellenséges újságíróról, a másik oldal politikusáról, aktivistájáról, esetleg szimpatizánsáról. Egyelőre „csak” online és verbális az agresszió, ám csak idő kérdése, hogy elcsattanjanak az első pofonok, ne adj isten újra kioltsák az életét valakinek. Sajnos láttunk már ilyet hazánkban…

Ma már nem különböző irányok vannak a politikában, már nem arról szól, hogy – a nemzeti minimumot betartva – egy-egy párt miként képzeli el az ország jövőjét, hogyan tenné jobbá a lakosok életét, ki adna több szabadságot a vállalkozóknak, ki kínálna nagyobb szociális juttatásokat, és mindezt felelőségteljesen, a vélt közjó érdekében. A közösségi oldalak, a véleménybuborékba zárt emberek és az ezt felerősítő propaganda és dezinformációs tér gyakorlatilag szektásítja a társadalmat, ma már nem szimpatizálnak valamilyen politikai nézettel, hanem hisznek benne. És ha valaki bántja a vezérüket, akkor verbális és fizikai erőszakra is képesek, hogy megvédjék a modernkori istenüket…

A helyzet egyre rosszabb. Amíg nem szabályozzák a közösségi médiát – ha erre van még esély –, akkor az agresszió csak fokozódni fog. Lehet, ma még nem köpnek a szomszéd után, mert tudják, a másik oldalon áll, de ez csak idő kérdése. A politikusok és a közösségi szereplők, influenszerek által felhergelt tömeg pedig – ahogy a hazai példa is mutatja – bármire képes. Ölni tudnának a béké(jük)ért. Most még csak online, de hamarosan akár szó szerint is… Meddig hagyjuk – oldaltól függetlenül –, hogy a politikusok háborús hangulatot szítsanak, hogy miattuk veszítsük el méltóságunkat, szeretteinket, a legjobb barátainkat?!