Hogyan védjük meg gyerekeinket a közösségi médiától?

Minden társadalomnak – és az azokat szolgáló államoknak – kötelessége megvédeni a gyerekeket a káros szenvedélyektől. A közösségi médiát működtető nagy techvállalatok pedig éppen a függőséget próbálják kialakítani. Ahogy a Facebook alapító elnöke, Sean Parker 2017-ben elismerte, a platform felépítésének folyamatát egy egyszerű kérdés vezérelte: „Hogyan tudjuk lekötni a lehető legtöbb felhasználó idejét és tudatos figyelmét?” A cégek számára a válasz „az emberi psziché egy sebezhetőségének” a kihasználásában rejlett: ez nem más, mint a közösségi érvényesülés vágya.
Ahogy Parker kifejtette, a közösségimédia-platformok célja lényegében az volt, hogy a közösségi érvényesüléssel egyenértékűnek tekintett lájkok, kommentek, megtekintések és megosztások által dopaminlöketekkel bombázzák a felhasználókat. (A dopamin a függőség kialakulásában szerepet játszó neurotranszmitter.) Minél többet foglalkozik valaki a platformmal, annál több dopaminlöket éri. Az eredmény a közösségi érvényesülés vágyára rájátszó „visszacsatolási hurok”, amely foglyul ejti a felhasználókat. „Csak Isten tudja, mit csinál ez a gyerekeink agyával” – vetette fel a meghasonlott Parker.

Chamath Palihapitiyának – egymásik korábbi Facebook-vezető­nek, akit „iszonyatos bűntudata” késztetett arra, hogy felszólaljon a közösségi média ellen – van egy meglátása. „Nem veszed észre – mondta 2017-ben a Stanford közönségének –, de programoznak.” Véleménye szerint annak eldöntése, hogy miként (és mennyit) használjuk a közösségi médiát, egyenértékű annak a kérdésnek az eldöntésével, hogy mekkora „intellektuális függetlenséget” vagyunk hajlandók feladni.

Ám sok felhasználó – különösen a gyerekek – nincs felkészülve arra, hogy megalapozott és egészséges döntéseket hozzon a közösségi médiával kapcsolatban, nem utolsósorban a függőséget okozó visszacsatolási hurok miatt. Az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodája szerint a problémás közösségimédia-használat – amelyet a függőséghez hasonló tünetek jellemeznek, például az érintett képtelen kontrollálni a saját tevékenységét a platformokon, elvonási tüneteket tapasztal, ha nem használhatja a közösségi médiát – meredeken emelkedett a serdülők körében: 2018-ban az adott korosztályhoz tartozó felhasználók 7%-át érintette, 2022-ben viszont ez a szám 11%-ra nőtt. Az Egyesült Államokban egy átlagos tinédzser napi 4,8 órát tölt közösségimédia-oldalakon.

Ezek a számok komoly kockázatokat rejtenek magukban. Azok a serdülők, akik naponta több mint 3 órát töltenek a közösségi médiában, kétszer nagyobb valószínűséggel tapasztalnak szorongást és depressziót, mint társaik. A közösségi média használata az alacsony önbecsüléssel, a zaklatással és a gyenge iskolai teljesítménnyel is összefüggésbe hozható. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a közösségi média fontos szerepet játszott abban, hogy az elmúlt évtizedben növekedett az amerikai tinédzserek öngyilkossági rátája.

A WHO „azonnali és tartós fellépésre” szólított fel annak érdekében, hogy segítsen a serdülők körében megállítani a potenciálisan káros közösségimédia-használatot. Maguk a fiatalok is megkongatták a vészharangot. November elején a svájci Luzern kanton ifjúsági parlamentje petíciót nyújtott be Luzern Kanton Tanácsához, hogy fokozza a közösségi média felhasználóinak a védelmét – nem utolsósorban tegyen többet a „függőség megelőzéséért” – a „szülők és a közvélemény figyelmének célzott felkeltésével”.

Kérték már valaha a gyerekek a felnőtteket, hogy védjék meg őket a függőséget okozó szokásoktól? Amikor a dohányzásra vonatkozó szabályokról folyt a vita, követelték-e a fiatalok, hogy a szüleiket tájékoztassák a gyermekkori dohányzás kockázatairól? Az a tény, hogy a közösségi média ilyen reakciókat vált ki, pontosan mutatja, milyen súlyos kárról van szó.

A közösségi média következményei túlmutatnak a gyerekeken. Palihapitiya szerint a „rövid távú, dopamin által vezérelt visszacsatolási hurkok”, amelyeket ezek a cégek hoztak létre, „tönkreteszik a társadalom működését”, mindenekelőtt félretájékoztatással és téveszmék terjesztésével. Ahogy Parker fogalmazott, a közösségi média „szó szerint megváltoztatja a társadalommal, egymással való kapcsolatunkat”. Ez nem puszta spekuláció: a közösségi média „polarizációs motornak” és hatékony eszköznek bizonyult az erőszakra való felbujtásban.

Parker tudta, hogy függőség kialakításán dolgozik, és ezt Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, Kevin Systrom, az Instagram társalapítója és mások is tudták. Palihapitiya szerint ő és kollégái azt mondogatták maguknak, hogy semmi rossz nem fog történni, de mélyen legbelül pontosan tudták, hogy mi várható. Ám a jutalmak nyilvánvalóan túl nagyok voltak ahhoz, hogy viszakozzanak: minél jobban függnek az emberek a platformoktól, annál több felhasználói adatot tudtak begyűjteni a cégek, és annál több pénzt keresnek erősen célzott és személyre szabott hirdetések elhelyezésével.
Az az elképzelés, hogy a közösségi médiát működtető nagy cégek majd szabályozzák önmagukat, mindig is illúzió volt: ezeknek a vállalatoknak az üzleti modellje az alapvető jogok megsértésére épül. Éppen ezért minden olyan államnak, amely komolyan veszi a népessége védelmét – ezen túlmutatóan pedig az egész nemzetközi közösségnek – együtt kell működnie a platformok új szabályozási keretének a kialakításában és érvényesítésében. Az első lépés az, hogy kövessük Ausztrália példáját, és emeljük a használati korhatárt.

Peter G. Kirchschläger
A szerző római katolikus teológus és filozófus, a Luzerni Egyetem etikaprofesszora

©Project Syndicate, 2024