Helyzetben két magyar politikus

Egyikük sem melldöngetős, sírva vigadós fajta, viszont bárhol, bármikor vállalják azonosságtudatukat, nemzetiségüket. Eddigi szakmai teljesítményükkel, felkészültségükkel pedig tekintélyt vívtak ki szlovák kollégáik körében is.

Grendel Gábor a parlament egyik alelnöke lett, holott a belügyminiszteri poszt várományosa volt. Marián Kočner bűnbandájának csápjai azonban őt is elérték. Legutóbb idén februárban, amikor egy 2012-es ügyet húztak elő és a banktitok megsértését emlegetve bűnvádi eljárást indítottak ellene. Már hamarabb kiderült, hogy hamis tanúzásra alapozták a vádat, ezért az illetékes nyomozó tavaly végleg le akarta állítani az eljárást, de egy ideig a felügyelő ügyész ebbe nem egyezett bele. Miután ő visszavonta a vádat, a bíró késlelteti a jogerős döntés meghozatalát. Nyilván tudatosan gáncsoskodott, nehogy Grendel legyen a belügyminiszter. Ők tudják, mi csak sejtjük, vajon mitől tartanak. Az államfő Igor Matovič javaslata alapján így is kinevezte volna Grendelt a belügyi tárca élére, ám ő végül visszalépett. Elmondása szerint kizárólag azért, mert az illetékesek késleltetik a vád alóli felmentését. Emiatt nem akarta még a látszatát sem kelteni annak, hogy belügyminiszteri nyomásra zárják le jogerősen az ügyét.

Döntésével tovább erősítette erkölcsi tőkéjét, tiszta lappal vállalt más tisztséget, ahonnan legkésőbb négy év múlva döntéshozó posztra is kerülhet, hiszen fiatal politikus. Addig viszont a kormányfőhöz közeli, pártjában befolyásos személyként fontos szerepe lehet elsősorban a Dél-Szlovákiával kapcsolatos határozatok kimunkálásában.

Országunk és az ifjú nemzedékek boldogulása szempontjából jelentős pozícióba került Filip Mónika, aki a nagykürtösi járásbeli Csábról származik, az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett, és utána került a fővárosba, majd később Richard Sulík a belügyminisztérium közigazgatási osztályáról emelte ki és hívta szakértőnek a pártjába.

Oktatásügyi államtitkárként kiemelkedő szakterületeket, például az iskolák finanszírozásának felügyeletét és a nemzetiségi oktatásügy irányítását bízták rá. Remélhetően jó partnere lesz Ľudovít Paulis, a neves tudós, aki a felsőoktatás korszerűsítésével kapcsolatos vízióit valósíthatja meg. Együttműködésük azért is sorsdöntő, mert Branislav Gröhling tárcavezető ellen kemény lejárató kampányt indítottak, főleg a közösségi oldalakon. Miközben a tét óriási: a szakértők értékelése szerint az SaS oktatási programja a legjobb, ezért reális esély kínálkozik arra, hogy a járvány miatti súlyos gazdasági gondok ellenére végre elindítják az oktatási reformot. Ehhez az kell, hogy az új minisztert és közvetlen munkatársait kellő politikai akarat segítse a nyilván sokféle ellenállásba ütköző, mégis halaszthatatlan szemléletbeli és rendszerszintű változtatások fokozatos végrehajtásában, amelyek a magyar iskolákat sem kerülhetik el. Ugyanakkor az új államtitkár nyilván tudja, mennyire érzékeny kérdés és nemzeti közösségünk számára létfontosságú minden egyes magyar iskola. Ezért sem mellékes, milyen tanácsadókkal veszi körül magát. Akadnak – nem is kevesen – elégedetlenkedők, finnyáskodók, akik szerint két magyar politikus színre lépése kevés, ők mindössze a kormánypártiak állítólagos kirakatpolitikájának eszközei. Nekik leginkább Antall József legendás mondatának helyzetünkre szabott változatával érdemes válaszolni: tetszettek volna többen elmenni szavazni és magyar pártra voksolni. Akkor talán más lenne a helyzet. Amely azonban így sem a legrosszabb. Ezt nem a kincstári optimizmus, hanem a két hazai magyar politikus szakértelme és tenni akarása íratja le velem. További bizakodásra adhat okot az is, ha ez a négypárti kormánykoalíció nem tartja mostohagyereknek régióinkat és nemzetiségi intézményeinket, nem óhajtja megnyirbálni szerzett jogainkat. Ezért is várjuk a kormányprogramot.