Hedvig igaza

Szóval, jelentős gesztus, a Fico-kormány hozzáállásához képes nagy előrelépés ez is, örömünk mégsem lehet maradéktalan, mert felemásra sikeredett. Már a nyilatkozat megfogalmazása is annyira óvatos, hogy csak egyetlen dologra enged következtetni: a kormány meg akart szabadulni ettől a kellemetlen ügytől, el akart határolódni az elődjétől, de azért Malina Hedvig mellett nem merte elkötelezni magát. Egyszerűen akadt néhány józan és tisztességes politikus – elsősorban az igazságügyi miniszter asszony –, aki látta, hogy Strasbourgban Hedvig nagy eséllyel nyerne, és ezt a szégyent már nem akarták megkockáztatni. Ezért az előzékenység, nem másért, mert a bocsánatkérés az ügyet nem zárja le, sőt, sajnos, ahhoz járul hozzá, hogy örök időkre nyitott maradjon, és mindenki úgy magyarázza, ahogy neki tetszik.

Fico és Kaliňák tulajdonképpen köszönetet is mondhatna Radičová kormányának, hogy megmentette őket a strasbourgi elmarasztaló ítélettől, és zavartalanul tovább szajkózhatják saját verziójukat. Daniel Lipšic belügyminiszter, aki egyetlen kormánytagként nem szavazta meg a bocsánatkérésről szóló határozatot, méltatlankodhat, hogy az ügy túlpolitizált, és álszent módon sürgetheti a kivizsgálását. Dobroslav Trnka főügyész pedig folytathatja hatalmi játékait, és addig tarthatja a Hedvig elleni vádat, amíg neki tetszik. Arról már nem is szólva, hogyan röhögnek a markukba a támadók, akik e megrendelést végrehajtották, és cserébe azóta is szabadon, felsőbb politikai védelemmel garázdálkodhatnak. Senkit nem vonnak felelősségre, semminek nincs következménye, soha nem derül ki, mi és kinek a megrendelésére történt 2006. augusztus 25-én Nyitrán.

Olyan ez, mint a népmesében, ki is mondják meg nem is, adnak is, meg nem is – és a végén mindenki jól jár. Kivéve a főhőst, aki talán önmagát is próbálja meggyőzni, hogy ez a legtöbb, amit elérhetett, hiszen ha a kormány egyoldalúan, megegyezés nélkül kér bocsánatot, Strasbourgban ezért utasíthatták volna el. Az ügy nagy és szomorú tanulsága csak annyi, hogy igazság márpedig nincs, mert Malina Hedvig igaza és az, hogy elégtételnek érzi-e az azoktól érkező bocsánatkérést, akik nem bántották, senkit nem érdekel. Akik döntöttek, azok jó esetben államérdekeket, rosszabb esetben a saját politikai érdekeiket tartották szem előtt, tisztázni itt már senki nem akar semmit.

Ha a strasbourgi bírák valóban az emberi jogokat védik, ha ismerik a szlovákiai viszonyokat, akkor arra a következtésre jutnak, hogy az ügyet a megyegyezés ellenére sem lehet lezártnak tekinteni. Szlovákiának ugyanis semmire sincs nagyobb szüksége, mint arra a katarzisra, amit egy ilyen bonyolult és sötét ügy tisztázása jelenthetne.