Hazai ízek

<p>A miniszterelnök néhány nappal ezelőtt egy nagy csinnadrattával összehívott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felveszi a harcot a szlovákiai lakosságnak silány termékeket árusító külföldi konszernekkel.&nbsp;</p>

Természetesen Brüsszel is szóba került: ha ellenállásba ütközik, Fico Brüsszellel is kész harcba szállni. Kár, hogy az egész ennyire átlátszó, mert megint ugyanaz történik. Egy egyébként fontos kérdéskört Fico beköt a Smer százalékgyárába. Amióta stabilan a tavaly márciusi 28 százalék alatt tanyáznak, minden ilyen „könnyen emészthető” téma jól jön.

Sokféle aspektusa van az ügynek, itt most a belpolitikairól lesz szó. A téma – azaz, hogy silányabb élelmiszert kapunk a nagy konszernektől – nem új keletű, olyannyira, hogy ha valaki, akkor a másfél éves megszakítással lassacskán 11 éve hatalmon lévő, önmagát még mindig baloldalinak nevezni merészelő Smer és vezetője igencsak sokat tudhat róla. Az emberek is tudnak róla ezt-azt, nem véletlenül jár vásárolni Ausztriába, aki megteheti. Rossz hírem van azonban: a harmadik Fico-kormány ezt a problémát ugyanúgy nem fogja megoldani, ahogy az első és a második Fico-kormány sem oldotta meg, hiszen így nem lehetne időnként nagy csinnadrattával sajtótájékoztatókat tartani, amelyeken megnevezhetőek a fő ellenségek: Brüsszel, a nyugati konszernek és ezek kiszolgálói, akiket nem szabad a hatalom közelébe engedni. Fico politikai pályafutásának egyik fontos tapasztalata, hogy a nagy ellenfeleket végleg legyőzni végzetes hiba lehet: miután hosszú küzdelem után a Smer kivégezte az SDKÚ-t, egyszeriben valódi ellenfél nélkül maradt, és a 2016-os választásokon ez komoly meggyengüléshez vezet. Fico, ha megint győzni akar 2020-ban, márpedig miért ne akarna, tudja, nem követhet el ismét ekkora hibát.

Ezért lesz ez a kormány a felszínes, koncepciótlan, tűzoltásos intézkedések kormánya, amely folyamatosan hangoztatja, fel kell venni a harcot a szélsőségesek ellen, miközben a kormányzás első évében Kotlebáék stabilan tíz százalék fölé tornázták magukat. Fico mutogathatja izmos legényeit, akik nagyon eredményesen leszerelték a Koránra pisilő lányt, ha arra sem ereje, sem akarata, hogy politikailag kivégezze azt az ellenfelét, aki nemcsak 2020-ban, hanem már az idei megyei választásokon az egyik legkomolyabb kihívója lehet. Felesleges tehát bedőlni Ficónak az élelmiszerháború ügyében: kormányfőnk harciassága körülbelül olyan, mint egy-egy húskészítmény bármelyik hipermarketünk polcain: látszatra olyan, mint amilyennek lennie kellene, csak nincs benne túl sok hús. Aki a régi hazai ízeket kedveli, annak nyilván megfelel.

FICO RIADÓT FÚJT A ROSSZABB MINŐSÉGŰ ÉLELMISZEREK MIATT

Ami pedig a probléma megoldását illeti: a konszernekkel való háborúzás helyett hosszabb távon sokkal kifizetődőbb lenne a társadalom tudatosabbá nevelése. Nemcsak a fogyasztás terén, hanem a társadalmi problémák megoldása terén úgy általában. Ficóék inkább arra nevelnék a népet, várja meg, amíg majd ő fentről intézkedik, nehogy véletlenül a saját kezünkbe próbáljuk venni a sorsunkat – mert akkor netán valami valóban megváltozhatna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?