Közép-Európát nem lehet rezervátumból megérteni. Persze maga a fogalom – Közép-Európa – ideológiai termék, amelynek más-más jelentést tulajdonítanak nemcsak egy-egy államalakulaton, hanem különféle társadalmi csoportokon belül is.

Találtam egy olvasatlan Mészöly Miklós-kötetet a polcomon, amit most az író születésének századik évfordulója kapcsán elolvastam. Ez volt talán az év eddigi legérdekesebb eseménye, mármint a Mészöly-jubileum, pedig egy évforduló önmagában véve nem szól semmiről, és nem jelent semmit.

Tele van az internet különböző módszerekkel, hogy az ember hogyan vészelje át a karanténnal járó bezártságot, és ez még egy ideig alighanem így is lesz, ideje felkészülni a harmadik hullámra és így tovább. Ajánlanék én is egy szórakoztató módszert.

A minap szembejött velem Billy Collins, az amerikai költő. Mindketten a lakásunkban ültünk éppen, és még csak nem is ugyanazt az időt mutatta az óránk. Ez is a világjárvány hozadéka, hogy ilyesmi dolgok történnek velünk.

Lassan éled újra a város. A Főrévi úton még csak akkor tömött a kocsisor, amikor a lámpa zöldre vált, és a trolikon is sok az üres ülőhely.

A hagyományos értelemben nincs többé. Nem tudok úgy írni, hogy ne az járjon a fejemben, ez már egy új műfaj.

Olvasom a híreket a szlovákiai igazságszolgáltatás legsötétebb bugyrairól. Furcsán érzem magam, amikor most leírom az „igazságszolgáltatás” kifejezést. Ezek a történetek, amelyekről a mostani cikkek szólnak, tipikusan olyanok, amelyeket ha egy filmben látnánk, kikapcsolnánk, mert annyira aránytalan blődségnek éreznénk. Pedig most nem árt számot vetni, mit tudunk ezzel az egésszel kezdeni.

Vajon van-e olyan, hogy egyszerre radikálisan komolynak és komolytalannak lenni?

Viera Kamenická Pozsonyi zsidó mesék című kötetének bemutatását három különösen fontos címszó köré szeretném szervezni.

Borús szombat reggel van, amikor útnak indulunk. A szokásos Pozsony–Hetény útvonal Andiékhoz, át a Csallóközön, ahol már lassan virítani kezd a repcetenger, és az út mentén az elnökjelöltek plakátjait a Brüsszelbe vágyakozó politikusok arcképei váltották fel.

Szalay Zoltán 2016 júliusától idén májusig volt lapunk főszerkesztője. A jubileum alkalmából így köszöntötte az Új Szót.

"Csehszlovákia közben épp százéves lett, és ugyan Csehszlovákia már nincs, a száz év kisebbségeinek egy része még itt van."

Andrej Kiska múlt heti bejelentésével – konkrétan azzal a részével, hogy bár elnök nem kíván lenni még egyszer, a politikával nem hagy fel – feladta az utóbbi idők legnagyobb fejtörőjét a lakosságnak. Lehet találgatni, hogyan akar segíteni megváltoztatni a kormányzás stílusát az ország legnépszerűbb politikusa, ha közben a családjának is akarja szentelni magát?

Másfél hónap telt el a Pellegrini-kormány kinevezése óta, amelynek legfőbb célja az lett volna, hogy a februári kettős gyilkosság után kirobbant válságot kezelje.