Az eltűnt idő csodái - Szőke Erika In vivo című kiállításáról

A klasszikus, antik megközelítés szerint az örökkévalóság az a teljesség, amely magában foglalja világunk összes ideáját, archetípusát. A konkurens, keresztény felfogás szerint az örökkévalóság a létezés egészének korlátlan birtoklása, amely a létezők mellett a lehetőségeket is tartalmazza. Hol van ezekben az elméletekben az egyén helye? Szent Ágoston azt írja a Vallomásokban, hogy az időt a jelenben együtt érzékeljük a múlttal és a jövővel – az idő múlása tehát egy bennünk lévő szubjektív kategória. Az olasz kvantumfizikus, Carlo Rovelli ebből a tételből kiindulva állítja, hogy az idő az a forma, amely által kapcsolatba lépünk a környező világgal, tehát az önazonosságunk forrása, ám fájdalom forrása is, hiszen az idő múlása számunkra állandó veszteségekkel jár.

Mivel a lényünk nem statikus, így létezésünket csak az időben van értelme vizsgálnunk – ám az időhöz fűződő viszonyunk továbbra is tele van kérdésekkel. Az idővel kapcsolatos vélekedések erős érzelmi töltetűk, hiszen a világérzékelésünk alapvetéseit érintik. Az örökkévalóság megragadásának vágya így válik az eltűnt idő nyomában indított kutatássá, illetve az idő múlásának csodálásává.

Ha önazonosságunk alapját nem egy statikus én képezi, hanem folyamatok, történetek és az idő múlása, ennek az önazonosságnak az emlékek és a várakozások is részét képezik. Szőke Erika In vivo című új kiállítása épp az emlékek és várakozások szerkezetével dolgozik, amelyeket az ingatag, bizonytalan jelenből szemlélünk.
Szőke Erika művészete váratlan és meghökkentő rálátást nyújt az időhöz fűződő viszonyunkra, mivel nemcsak az emlékek rekonstrukciója képezi a lényegét, hanem főként az emlékek áramlásának dinamikája, amelynek fontos része a felejtés. Épp a felejtés kreatív formái helyeződnek új dimenzióba ezekben a munkákban. Szőke Erika előhívja az emlékeket, hogy ismét a feledésbe száműzze őket, és mi e folyamatok megfigyelésével egyedi élményeket szerezhetünk az idő múlásával kapcsolatban.

A fosszíliák ősi élő szervezetek megkövesedett maradványai, amelyek keletkezésének egyik fontos tényezője a kőszén. A szén Szőke Erika Emlékfosszíliák című sorozatának is meghatározó alapanyaga. Az alkotó ebben az összetett munkában hordozóként az agaragar nevű anyagot használja, amelyet vörösmoszatokból nyernek, és amelynek neve malájul kocsonyát jelent. A szénpor és az agaragar hígított élesztőgombákkal kerül kapcsolatba, ami a filmnegatívok előhívását szolgáló különleges eszköz létrejöttét eredményezi. Ez viszont még csak az eljárás első része: az így előhívott emlékképek, az úgynevezett yeastogramok, amelyek hétköznapi jeleneteket ábrázolnak, mintha bármelyikünk életéből vágták volna ki őket, a szemünk előtt semmisülnek meg. A felejtés titokzatos folyamata látható valósággá válik, ahogy a fotók dehidratálódva összezsugorodnak. Az idő múlása, ahogy Szőke Erika ábrázolja, melankolikus, ám természetességében különös házasságra lép egymással a kérlelhetetlen szabályok uralta tudomány és a törékeny költészet.

A fizikusok szerint a múltat és a jövőt egyetlen szabály alapján választhatjuk el egymástól, ezt a szabályt pedig elsőként Rudolf Clausius porosz tudós fogalmazta meg. A hő csakis meleg testek felől mozog a hideg testek felé, sohasem fordítva – ezt a megállapítást a termodinamika második tételeként ismerjük. Clausius ezt a jelenséget entrópiának nevezte el, és mai ismereteink alapján az entrópia a múlt és a jövő közötti különbség magyarázata.
A hőáramlás tehát az a folyamat, amelyet hétköznapi nevén egyszerűen az idő múlásának nevezünk. Szőke Erika ezeket a fogalmakat briliáns módon ötvözi egy termográf nevű eszköz segítségével, amely grafikonok formájában ábrázolja a napi hőingadozást. Ezeket a grafikonokat különböző tárgyak képeivel kombinálja – egy diófalevéllel, kihalt élőlények vagy elpusztult állatok fotóival. Úgy is felfoghatjuk ezt az eljárást, mint ezeknek a tárgyaknak a felélesztésére tett kísérleteket, de úgy is, mint a hő természetben való áramlása egyirányúságának szemléltetését.

A liszt és a kovász Démétér istennő emlékét idézi meg, aki a földről és a földművességről gondoskodott az antik világban. Az ő lányának, Perszephonénak a története szolgált magyarázatul az évszakok váltakozásának és így az idő múlásának folyamatára – Hadész, az alvilág ura minden télen elrabolta őt, hogy magával ragadja az alvilágba, ahonnan csak tavasszal bocsátotta el. Démétér felügyelete alá tartoztak az eleusziszi misztériumoknak nevezett rejtélyes beavatási szertartások is, amelyek pontos menete már a feledés homályába veszett. Szőke Erika egyes munkái mintha a földanya szertartásainak profán megidézéséről szólnának.

Míg eddig leginkább a felejtésnél időztünk, a további munkák révén az emlékek megőrzésének csodáival szembesülhetünk. A kép, a hang vagy az illat megőrzését sok különféle technológia teszi lehetővé, ám az érintés óhatatlanul a felejtés zsákmányává válik. Az érintés a pillanat csapdájában vergődik, és a pillanat elmúltával soha többet nem tér vissza. Szőke Erika viszont ezt másképp gondolja – Relikvia című munkája az érintések felelevenítésének módozatait kutatja. A nagymama tenyerének formáját megőrző kenyér vagy az agaragar segítségével létrehozott kép masszírozása – metaforák, amelyek nosztalgikus illúziókból erednek, ám személyességük és szokatlan formai megoldásaik új dimenziókba helyezik őket, és az érintések egyedi relikviáivá válnak.

Az Életre szóló kapcsolatok című ciklus fő motívuma is az érintés, az érintkezés. A társakat, a házastársakat a válluk formájára mintázott kenyér köti össze, mintegy megkettőzött csigaházként, amely akkor is megőrzi gazdája alakját, amikor az már távozott belőle. Szőke Erika itt korábbi munkáit fűzi tovább, amelyekben a kovász, a víz és a kenyér mint minden szervezet fő alkotóelemei jelentek meg. Ezzel nemcsak mitikus dimenziókba helyezi a társas kapcsolatokat, hanem sajátos, finom humorral mesél az embertársainknak és a természetnek való kiszolgáltatottságunkról.
A munkákban fellelhető rétegzettség, koherencia, merész ötletek, valamint az érzékeny és bölcs humor az In vivo című kiállítást Szőke Erika gazdag és színes munkásságának fontos állomásává teszik.

(A projekt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával készült el.)