Exfőszerkesztői köszöntő Szalay Zoltántól

Van egy álmom

Hetven évvel ezelőtt egy bestiális rezsim adta vissza az életet a magyar nyelvű napi sajtónak Szlovákiában. Nem önkéntes gesztusként, sokkal inkább politikai kényszerből – a közép-kelet-európai népek új „barátságát” kellett megalapozni. Nemcsak az Új Szó nőtt ki ebből a bizarr gottwaldi–rákosista televényből – ezekben az években rakják le a Csemadok, az újjáépülő szlovákiai magyar iskolahálózat, az irodalmi sajtó alapjait is (szenteljünk e helyütt egy zárójeles megjegyzést a tíz évvel fiatalabb, most hatvanadik születésnapját ünneplő Irodalmi Szemlének is!). A nevek sok esetben – mint például az Új Szóéban – maradtak, nagyjából minden egyéb átalakult az elmúlt évtizedekben. Új nyelveket kellett megtanulnunk, és fogalmunk sincs, a jelenlegi társadalmi–technológiai–ökológiai forrongások katlanja hogyan munkálja meg a világunkat. De legalább, ahogy mondani szokták, van miről írnia a sajtónak.

Ami többé-kevésbé világos, hogy az Új Szó egy olyan pillanatban ünnepli hetvenedik születésnapját, amikor a polgári hagyományokra épülő, a hatalom ellenőrzésére és a pozitív társadalmi folyamatok előmozdítására kitalált sajtó rég nem látott válságban van, nem csak a mi térségünkben. A súlyos társadalmi megosztottságok, a gyors iramú oligarchizálódás és a közösségi média ellenőrizhetetlen burjánzása zavarba hozta a hagyományos média képviselőit, és számos esetben jól bevált szakmai és etikai szabályok feladásához vezetett. Térségünk országaiban mindenütt újraosztják a lapokat: régi, jól ismert márkák szűnnek meg vagy alakulnak át, és új, alulról építkező vállalkozások tűnnek fel.

Két és fél évvel ezelőtt, amikor megkaptam a lehetőséget, hogy átvegyem az Új Szó szerkesztőségének irányítását, még nem voltam vele egészen tisztában, hogy a fent vázolt folyamatok milyen közelről érintik az egyetlen szlovákiai magyar napilapot is. Az elején vállalt célkitűzéseimet az egy hónap híján kétéves főszerkesztői tevékenységem alatt igyekeztem úgy megvalósítani, hogy a legaktuálisabb kihívásokhoz igazodjunk velük. A fontos tartalmi fejlesztések (átalakított és új rovatok vagy az olyan műfajoknak az újjáélesztése, mint a tárca vagy a riport), az olvasóval való viszony megújítása (végigturnéztuk a déli országrészt a különböző rovatokban dolgozó kollégákkal, és minden szlovákiai magyar olvasóhoz szólni próbáltunk – szívügyemnek tekintettem például a nemzeti ünnepekre kiadott újszerű mellékleteket) és az elkerülhetetlen technikai átalakítások (megújult portál, újraindult Új Szó Stúdió) mellett a leghangsúlyosabbnak a következetes kritikai hozzáállást tartottam. Azt, hogy a szlovákiai magyar olvasók úgy érezhessék, történik valami jelentős ezeken az újságlapokon, és mi is az alakítói vagyunk egy olyan párbeszédnek és küzdelemnek, amely alapvető értékekért folyik. Láthassák, hogy önmagunkra is ugyanazon szigorú szabályok alapján tekintünk, ahogy másokra, és nem zárjuk magunkat szellemi gettóba, önkéntes rezervátumba, és nem szolgáltatjuk ki magunkat rövidtávú illúzióknak.

Az az álmom, hogy a szlovákiai magyarok ténylegesen és hatékonyan, a demokrácia legkiválóbb eszközeivel és a polgári felvilágosodás legmagasabb rendű kritikai hagyományait követve és továbbgondolva a saját kezükbe veszik a dolgaikat. A sajtójukat is! Kiemelt társadalmi pozíciót adnak a szabadon, keményen, kreatívan dolgozó és az igazságot kompromisszumok nélkül kereső újságíróiknak. Nem fogadják el, hogy a politikai és/vagy a gazdasági hatalom rátelepedhessen a szabad médiára. Úgy vélem, az Új Szó alapvető felelőssége támogatni, hogy ez egyszer megvalósuljon. A hetvenedik születésnapot ünneplő szerkesztőségnek ehhez a nagy feladathoz szakmai tisztánlátást és megingathatatlan erkölcsi tartást kívánok.