Kettős könyvbemutató Pozsonyban

A szerzőkkel Rácz Vince rádiós és televíziós műsorvezető beszélgetett. 

Nagy Hajnal Csilla Hét című regénye a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. A cím a szó kettős jelentésével játszik: a regény egy hét történetét meséli el, mégpedig hét ember szemszögéből. A regény olvasása közben így ismert szereplők köszönnek vissza a szomszédos szereplők történeteiben, és egy-egy epizód több szemszögből is kibontakozik az olvasó előtt. Csilla 2014-ben kezdte írni a regény első szövegét, azt gondolva akkor, hogy novella készül. „Már akkor nyilvánvaló volt számomra, hogy az elbeszélő körbe-körbe éli meg ugyanazt a hetet. Minden hét szerdáján meglátogatja az öccsét az elmegyógyintézetben és a hét minden napjára esik egy konkrét tevékenység. Aztán elkezdett érdekelni annak lehetősége, hogy mindez nagyon sokféleképpen alakulhat. Ha ez az elbeszélő beragadt egy heti monotonitásába, akkor azok az emberek is, akikkel ő találkozik, részei az ő heti monotonitásának, de ugyanúgy a saját hetükének is. Egyre erősebben érzékeltem, hogy kapcsolódási kényszer van a történetek között” – mondta a szerző, aki arra szeretett volna rámutatni, hogy mennyire viszonylagos mindaz, amit egy-egy velünk történő szituációból érzékelünk, és igazán autentikus kapcsolódási pont két ember között így szerinte soha nem jön létre. Csilla számára végül a hetes nyújtott matematikai mankót ahhoz, hogy a több perspektívából építkező történetekből regény formálódjon. 

Szalay Zoltán Senki háza című novelláskötete a Kalligram gondozásában jelent meg. Tizenkét történetet tartalmaz, mindegyik Pozsonyhoz fűződik. Annak szüksége, hogy Pozsonyról írjon, a szerzőben az előző könyve után fogalmazódott meg, mely nagyrészt a városban játszódik, ám Pozsony neve egyetlenegyszer sem jelenik meg a szövegben. „Úgy gondoltam, hogy a Pozsony név egy annyira súlyosan terhelt fogalom, hogy lehetetlen volna egy bekezdésben vagy fejezetben kibontani. Épp ezért most a saját Pozsonyomhoz való viszonyomat szerettem volna megfogalmazni, és ezen keresztül eljutni valami olyanhoz, ami erről a városról szól, de egyben bármilyen más városról is szólhat, és arról is írni, hogy hogyan szeretnénk megtalálni a helyünket egy adott közegben, és hogy ez az esetek többségében miért lehetetlen.” A novellaciklus gondolatát a címadó elbeszélés megszületésének pillanata hozta, mely a szerző szerint a leginkább rétegzett és a legpontosabban bontja ki az elsődleges elképzelést. A többi elbeszélés már tudatosan épített arra a vonalra, amit a címadó novella alakított ki. 

A két kötet különlegessége, hogy illusztrált. A beszélgetésen részt vett Gyenes Gábor képzőművész, illusztrátor is, aki a Senki házát illusztrálta. Elmondta, hogy a feladat azért is jelentett kihívást, mivel viszonylag ritka, hogy a novelláskötetek illusztrálva jelenjenek meg. „Olyan megoldást kellett találni, ami specifikus a kötetre. Nem csak egy konkrét szituációt akartam illusztrálni, viszont túlságosan általános sem szerettem volna lenni, és arra is vigyáznom kellett, hogy a poént se lőjem le. Egyfajta szürreális utalásrendszereket kezdtem használni, ami a novella elolvasása után válik felismerhetővé, viszont úgy, hogy az illusztráció rögtön az elején felkeltse az érdeklődést.” Nagy Hajnal Csilla kötetét Guzsák Klaudia illusztrálta, aki a szerző előző munkája, a Miért félünk az őrültektől című verseskötet grafikusa is volt. Nagy Hajnal Csilla szerint szoros szakmai és baráti viszony kapcsolja őket össze. „A verseskötethez hasonlóan most is megfelelő egyensúlyt érzek a szöveg és az illusztráció közt, nem nyomja el az egyik a másikat. Klaudia vizuális világának abszurditása, és az, ahogy a szövegem a furán ható figuráival a groteszk felé tart, jól kiegészítik egymást.” 

Bár nagyon sok tekintetben eltérő művekről van szó, mindkét kötet az idegenség vagy az elidegenedés érzését járja körbe. Nagy Hajnal Csilla szereplőit a kapcsolódásra való képtelenség jellemzi. „A monotonitás, amibe beleragadtak, nem engedi, hogy közel férkőzzenek saját magukhoz” – fogalmazott a szerző, aki az üresség érzetét jelölte meg kulcsfontosságúnak regényében. 

Szalay Zoltán kötete ezzel szemben azért nyúl az abszurdhoz, hogy túlcsordítson bizonyos fogalmakat. „A cél az, hogy az identitásjátékok túljátszásával eljussunk ezek feloldásáig, hogy rámutassak ezek bonyolultságára vagy abszurditására. A szereplők szabadulni szeretnének attól, amit az identitáshálózatok rájuk csomóznak. Ezek a konvenciók megnyomorítják őket, és ők ebből keresik a kiutat.”