Három történet a toleranciáról

Röviden: az ultraférfiasság szimbólumaként az internet ironikus „rajongásának” tárgya.  Csakhogy most homokszem került a gépezetbe: a homoszexuálisok elleni orosz törvény atyja összefutott az első nyíltan leszbikus aranyérmessel az idei olimpián. A kézfogásról, ölelésről videófelvétel is készült. Reméljük, Putyin elnök nem „ingott meg” a fizikai közelségtől, nagy kár lenne érte.  A második történet: Amerikában a napokban „coming outolt” (bejelentette homoszexualitását) az egyik nagy reménység főiskolás amerikai focista. Ha minden jól megy, a jövő szezontól ő lehet az első, homoszexualitását nyíltan vállaló sportoló a nagy amerikai profiligák egyikében. A sport a macsó, bezárkózó kultúra egyik utolsó mentsvára az Államokban: a hírek szerint számos, eddig orientáltságát titokban tartó sportoló csatlakozhat Michael Sam bátor kiállásához. A csapatok menedzserei és a liga mindenesetre már támogatásáról biztosította a játékost. És végül a harmadik. A KDH és parlamenti szövetségeseinek egy része a homoszexuálisok házasságát tiltó törvényjavaslatot nyújtott be. Ezzel ügyesen elérték azt, hogy szép lassan a kormányon lévő nacionalista Smer maradjon a legliberálisabb párt ebben az országban. Meg azt, hogy azok a jó szándékú állampolgárok – zömében heteroszexuálisok –, akik egy olyan normális országban akarnak élni, ahol nem a képviselők szexuális preferenciái határozzák meg azt, hogy ki kivel és mit, potenciálisan egy darabig ne szavazzanak egyikükre sem.  De az elnökjelölteknél sem jobb a helyzet: a releváns ellenzéki indulók közül csak Kňažko mutat empátiát ebben a kérdésben, a többiek vagy határozottan elutasítók, vagy szőrmentén fogalmaznak.  Értem én a jobboldali konzervatív szándékokat. Értem, de elhibázottnak és félreinformáltnak gondolom. Miért zavar az bárkit, ha két felnőtt személy, aki eleve együtt él, erről igazolást is kaphat? Kinek lesz ettől rosszabb? Annyira értéktelenek a családjaink, hogy védeni kell őket mások boldogságától? De a gyerekvédő érvelés is fals: attól, hogy nem házasodhatnak, nem lesz kevesebb a homoszexuális. Vagy még egyszer: annyira értéktelenek a családjaink, hogy ha néha homoszexuális párt látnak az utcán, az erősebb hatással bír a gyerekekre, mint az otthon éveken keresztül látott heteroszexuális minta? Megúgyegyébként:ezafő probléma ebben az országban? Az adójukat ugyanúgy fizető, a toleráns és stabil társadalom fenntartásában egyik leginkább érdekelt csoportvegzálása?  Kisebbségi magyar ember vagyok. A másságom etnikai, és nem tűröm a diszkriminációmat ennek alapján. És ugyanígy nem tűröm, ha szexuális orientáció alapján diszkriminálunk. Vagy ha bőrszín, vallás, fogyatékosság, bármi hasonló alapján. Csak kérdezem: nem lenne jobb, ha a másság utálatának intézményesítése helyett végre hagynánk egymást nyugodtan élni?