Hallgat a mély

Az MKP vélt vagy valós pártérdekre hivatkozva úgy döntött, hallgatással védekezik. Egészen pontosan: ezentúl nem kommentálják a találkozó tényét. Tehát hivatalosan sosem tudjuk meg, ki hazudott. A nyilatkozat legalább annyira irritáló volt, mint a körítése. Hadd döntsék el a választók, hogy mi az, ami érdekli őket. A párt ugyanis ezzel a lépéssel azt üzente nekik: ne ártsátok magatokat a dolgunkba, ezt lejátsszuk mi, magunk között. Ebben az esetben viszont be lehet lépni egy zártkörű golfklubba, ott is jól ellehetnek egymással, és nem kell a félmillió ember érdekeit képviselők pózában tetszelegni. Sőt, beléphetnek mindjárt kettőbe is, hogy ne legyen feszültség.

Úgy tűnik azonban, az MKP lisz?szaboni karanténja nem tart soká. A megfogyatkozott, önmagával mit kezdeni nem tudó KDH-val, és Mikuláš Dzurinda minden igyekezete ellenére a fővárosban eresztékeiben recsegő, még a faragódás folyamatában levő SDKÚ-val csakhamar újra együtt?működhet a (faragódás előtt álló?) MKP. A kormányoldal kétharmada ugyanis ragyogó lehetőséget teremtett az ellenzéki együttmű?ködésre, sőt, a nemzeti érzelmek hiányával rosszindulattal sem vádolható Matica slovenskát is sikerült beterelni abba az akolba, ahol a magyarok vannak, noha másoknak ezt több mint egy évszázad alatt sem sikerült elérni. Az ok: a Nemzeti Emlékezet Intézetének felszámolása. Vladimír Mečiar ugyanis raportra hívatta Ivan Petranskýt, a hivatal vezetőjét a HZDS székházába. Petranský nemigen akart elmenni a tanácskozásra, melynek témája munkahelyének megszüntetése volt. Így külön-külön mondták el érveiket pro és kontra. Ami egy standard európai demokráciában minimum furcsállható lenne: a fiatal igazgató mögül az őt nevező Szlovák Nemzeti Párt is kihátrált. Mint azt a párt egyik parlamenti képviselőjének nyilatkozatából megtudtuk, az SNS nem azért paktált le a HZDS-szel intézetbezárásilag, mert elnökük, Ján Slota múltja a hivatal aktáinak köszönhetően egyre feketébbnek tetszik. Ez olyan gyermeteg magyarázat, hogy még a való élettel minimális kapcsolatban álló, az átlagosnál több animal pornót fogyasztó, fehér tornacipős Linux-rendszergazdák sem hiszik el.

Kisebbségi lapként nem mehetünk el szó nélkül a pilisszentkereszti események mellett. A helyi önkormányzat minden ígérgetés ellenére kiebrudalta a Szlovák Házból a helyi szlovák szervezeteket. Kivételesen igazat kell adnunk Robert Ficónak: ha bármelyik szlovákiai szlovák önkormányzat tette volna ezt egy magyar szervezettel, kitör a harmadik világháború, tegyük hozzá, jogosan. Igen, az önkormányzat egy önkormányzati tulajdonú épületből egy képviselő-testületi döntés nyomán azt költöztethet ki, akit akar. De miért kell egy kisebbséget cseszegetni? Lehet, hogy a döntés jogszerű, de végezzünk el egy gondolatkísérletet, megváltoztatva a megváltoztatandókat. Kotorjuk elő a szerdai Új Szót, és a második oldalon olvassuk el a Pilisszentkereszt: rosszabb, mint volt című cikket úgy, hogy a magyar helyett szlovákot, a szlovák helyett pedig magyart olvasunk a megfelelő helyeken. Ugye, milyen bicskanyitogató? Ez biztos nem használ a jószomszédi viszonynak.

Szerencsére uniós csatlakozásunk negyedik évfordulóján, egy olyan héten, mikor hiperaktív miniszterelnökünk főtisztekkel és közkatonákkal, betyárokkal (most nem a többi kormánytagra gondoltunk, hanem a hagyományőrzőkre, akik a kormányfői vizit kedvéért fokosba-bajuszba öltöztek), Privigye-környékiekkel és nyitrai japánokkal bratyizott, s közben szakmányban állította az egyér?telműen fallikus szimbólumként tételeződő májusfákat, önnön, talán nem csak politikusi potenciáját fitogtatva ezzel, hasonlóvá válva a szibériai asszonyoknak a választási kampány során termékenységet ígérő Vlagyimir Putyinhoz, akadtak olyanok is, akik azt keresték, ami összeköti a Duna két partján élőket. Talán a veterán járművek iránti vonzalom vitt Párkányba néhány esztergomi fiatalt, akik két lakótelepi pincéből két Babetát loptak el. A gútai csodagépeket, aztán – kihasználva a schengeni határnyitást, az újjáépített Mária-Valéria hidat, szóval az uniós integráció minden, apáik számára még elképzelhetetlen csodáját – áttolták a vén Dunán, melybe a gyermek Hajtman Béla még csak köpködni tudott a hídcsonkról, s az érseki városban próbálták továbbpasszolni. Így valósítva meg a napjainkban oly divatos határokon átnyúló együtt?működést.