megírom – mert ezt tette Húsvét előtt Babits is –, még ha egyetlen mondatnál többet aligha érdemel is a mögöttünk álló, meglehetősen rövid hét, hiszen az elmúlt napokban olyan kevés említést érdemlő politikai esemény történt, hogy bizony, kínban vagyok, amikor a szinte semmiről kell
Ha szétszakad ajkam, akkor is
aláírással összehoznom valamit, egy pár mondatot legalább, felidézendő azt, hogy a héten Milan Ftáčnik átlépett pártjából egy másik pártba, a Duna meg a medréből a partra, hogy egy tolóhajó nekiment a pozsonyi Öreg híd pillérjének, a megáradt folyó miatt találkozni pedig csak a hajóvontáknak volt tilos, a Magyar Koalíció Pártja országos tanácsának nem, ezért hát összejöttek a politikusok hetedhét régióból, megegyeztek, milyen pillérekre épül az MKP választási programja meg a jelölőlista – nehogy nekimehessen a sajtó, miként a híd pillérjének a hajó –, így aztán kiderült, négy alappillére lesz az új programnak, akárcsak a régi hídnak: a magabiztos európai polgár és a család ideája, a régiók támogatása és az európai integráció, lesz tehát min dolgoznia a régi-új parlamenti képviselői helyek várományosainak, akiket új módszerrel jelölnek majd, méghozzá úgy, hogy a választási lista első tizenöt helyére a elnökség írja be a kötelezően választható, vezető párttagokat, a következő tizenöt esélyest a regionális szervek ajánlhatják, az utolsó 120, futottak még kategóriás induló pedig szintén a régiók hangját hallathatja, de hogy milyen sorrendben, arról majd csak nyáron dönt az OT, addig pedig meggondolhatják magukat, hogy helyi, regionális vagy országos képviselők szeretnének-e lenni, hiszen bármennyire magyar is, három lovat egyszerre a leghuszárosabb bajszú képviselő sem tud megülni, arról nem is szólva, hogy a rangkórság és funkcióhalmozás csak árthat a pártnak, amely egyébként a választási kampányra a négy évvel ezelőtti ötmillió korona helyett idén hatot költ, megérhetjük tehát végre, hogy az MKP az ötről a hatra jusson, főleg ha – Gyurovszky László kampányfőnök szerint – a kampány „magyarázó jellegű lesz”, így végre megmagyarázhatják a választóknak, miért is volt eredményes ez a négy év, ha eddig nem vették volna észre, vagy nem értették volna, mi az oka, hogy az MKP továbbra is a legnépszerűbb a kormánypártok között, ami persze nem feltétlenül az ő érdemük, hiszen a többi partner sikerrel építi le saját imidzsét, legutóbb például azzal, hogy kilépett a Demokratikus Baloldal Pártjából Milan Ftáčnik oktatási miniszter, aki szerint az SDĽ kiszámíthatatlanná és túl radikálissá vált, így aztán ő – jóval kiszámíthatóbb lépésként – csatlakozott a Weiss-féle alternatív szocdemekhez, amire Koncoš pártelnök megígérte, rövid úton leváltják az okvetetlenkedő oktatás főmuftit, még időben, próbálja csak ki minél több valódi balos az idegenszívű renitensek bársonyszékét, amíg lehet, hiszen nyakunkon a választás, még ha ezt most nem is tudjuk igazán átérezni, főleg így, a húsvéti ünnepek kellős közepén, amikor az ember fiának jobb dolga is van annál, mint hogy politikusok buta arcát nézze a tévében, agyament nyilatkozatokat hallgasson és olvasson, sokkal inkább törődünk most öltönytisztítással, nyiratkozással, kölnivíz beszerzésével, locsolóversek magolásával, hogy amikor holnapután végre igazoltan részegek lehetünk már délelőtt tíz órakor, amikor szódásszifonnal támadást indíthatunk Maris ellen, amikor röhögve, a terített asztalnál várhatjuk, hogy Ica ötödször is átöltözzön, amikor nyakára lészen hágva sonkának, tojásnak, pálinkának, szóval így, húsvét előtt mondjuk együtt Babitscsal, hogy végre ennek a mondatnak is legyen vége már!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.