Ha fordul a rendőr

Ha viszont az angol királynő pozsonyi sétáján, az uralkodó lába elé, az botrány. Így van ez a garamszentkereszti rendőrök szombati, kézifékes megfordulásával is. Ha – szerencsés módon! – nincs egy fedélzeti kamera a mögöttük haladó autók egyikében, még az is előfordulhatott volna, hogy szegény, becsületben megőszült sofőrt büntetik meg, mivel belehajtott a rendőrautóba. Fedélzeti kamerával ez már egy letagadhatatlan Facebook-poszt és hír az esti híradókban. Egy nappal a belügyminiszter emberarcú rendőrségről tett bejelentése nyomán pedig óriási pech. Azért állítjuk az egyén – aki nyilván becsülettel készült hivatására, akadémista korában talán még illúziói is voltak, és rendőrként biztosan nem így szeretett volna bekerülni az esti híradóba – hibáját pellengérre, mivel iskolapéldája annak, micsoda szakadék tátong a rendőrségről folyó hivatalos kommunikáció és a rendőrség valós tevékenysége között.

A rendőrségi állomány több mint húszezer fő, attól, hogy egy balfék megkülönböztető jelzések használata nélkül lefékez és megfordul egy szabályosan közlekedő jármű előtt, a maradék 19 999 még tudhat jól vezetni. E sorok egyébként erősen rendpárti szerzője így óvna az általánosításoktól, amelyek az esetről a közösségi médiában folyó kommunikációt jellemzik. Azt, hogy a struktúrán belül nincs minden rendben, több rendőri vezető is felismerte, ám aki teljes mellszélességgel vállalta, hogy tesz ellene, az a magányos cowboy, Jaroslav Spišiak volt, aki országos rendőrfőkapitányként úgy alakította át az értékelési rendszert, hogy proaktivitásra sarkallja a rendőröket. Ez nem is tetszett az állománynak, mivel a korábbi és máig érvényes statisztikai alapúnak sokkal könnyebb és kényelmesebb megfelelni. Spišiak rendőr-főkapitányságát azonban magával rántotta a kérészéletű Radičová-kormány. Buta posztszocialista szokás szerint kormányváltás után az államigazgatásban is kádercserék vannak, Robert Kaliňák másodszor is leszerelte Spišiakot, az új értékelési rendszer pedig a kukába került.

A rendőrség hierarchikus erőszakszervezet, parancsnoki lánccal. A rendőr elsődlegesen azt csinálja, amire parancsot kap. Ha olyan „főbenjáró vétséget” észlel, hogy a szembe sávban egy kivilágítatlan autó közlekedik, mérlegelnie kell, mi a fontosabb: hogy ezt a „társadalmi rendet veszélyeztető” állapotot mihamarabb, bármi áron megszüntesse, vagy hogy ne veszélyeztesse a közúti közlekedés többi résztvevőjét. A sebesen forduló rendőrt valószínűleg nem a hibaelhárítás olthatatlan vágya vezérelte, hanem a könnyen és gyorsan behajtható bírság, és a jó pont, amit érte kap (lásd még: értékelési rendszer). S bár nyilvánvaló, hogy egyéni mulasztást láthattunk, általános üzenete az, hogy a rendőrség elsődlegesen azt a feladatot végzi, amelyre az államhatalom használni szeretné őt. Bármi áron. A belügyminiszternek tehát vagy nem kellene hangzatos nyilatkozatokat tennie az emberarcú rendőrségről, hanem elismerni, hogy a „férfiak fegyverben” azért vannak itt, hogy bírságokat szedjenek be. Vagy ha a belügyminiszter komolyan gondolja, amit mond, akkor arról is tennie kellene, hogy az lehatoljon az állományba, az utolsó posztos rendőrig.