Gyorsan terjed az AIDS Kelet-Európában

A Szovjetunió utódállamaiban és Kelet-Európában nő a leggyorsabban a HIV-fertőzöttek aránya – állapítja meg egy tegnap nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés.

Becslések szerint egymillió ember fertőződik meg 2001 végéig az AIDS-betegséget okozó HIV-vírussal Oroszországban, más szovjet utódállamokban és Kelet-Európában – olvasható az UNAIDS, a világszervezet e kérdéssel foglalkozó csoportjának évi jelentésében.

– A HIV-fertőződések előfordulása nagyobb mértékben növekszik ebben a térségben, mint bárhol másutt a világon – állapítják meg a szerzők. Ez a tény indokolta az UNAIDS döntését, hogy Moszkvában teszi közzé idei jelentését. A jelentés készítői a gazdasági bizonytalansággal, a nagy arányú munkanélküliséggel és az egészségügy romló helyzetével magyarázzák a kelet-európai AIDS-helyzet súlyosbodását.

Az AIDS világméretekben a negyedik fő halálokká vált. Jelenleg – becslések szerint – mintegy 40 millió ember hordja magában a halálos kór vírusát, és többségük nem is tud erről a számára végzetes tényről. A negyvenmillióra becsült fertőzött egyharmada 15 és 24 év közötti fiatal.

Bár Kelet–Európában a legnagyobb az AIDS–fertőzések terjedésének üteme, a legsúlyosabban érintett világrész továbbra is Afrika. Afrikaiak teszik ki a mintegy negyvenmillió fertőzött csaknem háromnegyedét.

Még mindig sok–sok millió ember tájékozatlan az AIDS-ről, s nem tudja, vagy csak hézagosan tudja, miként védekezhet a HIV-vírusfertőzés ellen – áll a dokumentumban.

A HIV-vírus a vérben és más testnedvekben tenyészik; nemi érintkezés, intravénás kábítószer-fogyasztás (közös tűk használata) és fertőzött vér átömlesztése által terjed.

Gyertyás felvonulás az AIDS Világnapon

A fejlett világ december 1-jén, az AIDS világnapján a halálos kór megelőzésére hívja fel a figyelmet. Annál is inkább, mert léteznek országok, ahol a téma még mindig tabu, annak ellenére, hogy a több mint két évtizede ismertté vált betegség már többmillió áldozatot követelt. Gyakran előfordul, hogy az egészségesek társadalma kiközösíti a fertőzötteket, megsértve ezzel emberi jogaikat. Az érintettek épp a diszkriminációtól tartva inkább bizonytalanságban élnek, de nem vesznek részt a szűrésen, nem kezeltetik magukat. Akadnak országok, ahol kormányszinten is alábecsülik a problémát. Noha Szlovákiában a hivatalos statisztikák szerint a fertőzöttek száma nem éri el a 300 főt, a szakértők úgy vélik, jóval többen vannak. A Vöröskereszt fiataljai az AIDS Világnap alkalmaból rendezett gyertyás felvonuláson – december 2-án, 17.00 órakor a pozsonyi Hodža téren – figyelmeztetni kívánnak a fennálló veszélyre, s kifejezni együttérzésüket a betegekkel. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest, és piros szalagot tűzzenek kabátjukra a szolidaritás jeleként. A napokban Kassán, Rozsnyón, Eperjesen és Léván is lesz gyertyásmenet. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?