Gyógyír kerestetik a szkizmára

Ami a „magyar ügyet” illeti, döbbenetes látni azt a fásultságot, ami egy átlagos magyarok lakta község utcáját lengi be. Szó se róla: az, hogy „magyar jelöltre, pártra kell szavazni”, sokak számára még mindig egyértelmű. Ez szilárd alap. Ugyanakkor úgy tűnik, a Magyar Szövetségnek mást és máshogy kéne az embereknek kínálnia ahhoz, hogy a meglevő alaphoz további választók tíz- vagy akár százezrei csapódjanak. Ez továbbra is lehetséges, meg lehetne idézni az egységes MKP, de a Híd legjobb napjait is! Ehhez viszont alighanem némi politikai újítás, empatikus társadalmi vízió szükségeltetik. Különben az a teljesen legitim cél, hogy egy etnikai csoport országos képviseletet nyerjen, előbb-utóbb végleg elenyészik…

Peter Pellegrini stábjában szombat este viszonylag gyors tempóban olvadt el a lelkesedés. „Vágni” lehetett a csalódottságot, ahogy éjfél után felsorakozott a Hlas vezetése a pódiumra. Nem erre számítottak, nyilván. S az előállt helyzet még akkor is fájt nekik, ha a második körben másra számíthatnak. Ivan Korčok ugyan meglepettséggel vegyes örömet mutatott, ám nem kell felkent politológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, igazi hegymenet előtt áll. Ez nem csak az esetleges választási győzelem elérésére vonatkozik. Hanem az azutánra is. Végül úgy tűnik, a szombat este leginkább vidám figurája Štefan Harabin volt, ám kérdés, hogy ebben mennyi köszönet van. Illetve, hogy mi a jelentése annak, hogy az ő üzeneteivel, álláspontjaival biztos alkupozíciót érez talpai alatt. Ez sok mindenre elég lehet. Egyszersmind az is, hogy semmire.

Szlovákia összességében nagyon megosztott, mély kétségek között vergődő országnak látszott szombaton. Akárhogyan is rendeződnek a sorok a második forduló után, a végső győztes aligha örülhet majd igazán (feltéve, ha nem épp vércinikus attitűdöt vesz fel). Ezen senki sem lepődhet meg. Ám nézzük először a dolgok naposabbik oldalát!

Néhány környékbeli államtól eltérően itt még mindig elmondhatjuk, egyelőre semmilyen előjelű jelölt vagy párt nem került aránytalan túlsúlyba. Úgyis fogalmazhatunk: szombaton mindenki hasonló módon lehetett elégedetlen – s ez még akkor is így van, ha közben nem tévesztjük szem elől, hogy a Fico-kormány éppen valamiféle bizarr Kharübdiszként igyekszik szétfeszített állkapcssal annyit lenyelni a közszférából, amen - nyit képzel, hogy bír. Ettől az „apróságtól” eltekintve még van pluralitás, mozgásban van a politikai színtér egésze. Leginkább a szavak szintjén, de a közszereplők közül sokan sajnálkoznak a szlovákiai társadalmat mételyező sokszoros szkizma fölött. A demokrácia egyik legbelsőbb lényege, hogy végül arra kényszerüljenek, hogy csakugyan ennek csillapításáért kelljen pedálozniuk.

Persze ehhez az is kell, hogy a Kharübdiszek meg vonuljanak vissza oda, ahová valók: a sötét mélységekbe. Persze a realitás talaján minden bonyolultabb és ellentmondásosabb. S talán itt kell keresnünk a sötétebbik oldal lényegét is. Az ördögi logikát s annak gyanúját, hogy talán nincs is naposabbik oldal... Ha valaki látta már a Schism klipjét, annak bizonyára megmaradtak a fejében a zárósnittek a bizakodás paradoxonáról. A részek végül egésszé válnak. Ám hogy?