Gyerekbarát zsákutca

Miközben a megoldás teljesen máshol van, és persze összetettebb is. Mint mindig, amikor a cukiság a valósággal találkozik. 

A történet azzal kezdődött, hogy Simona Petrík független képviselő be akarta vinni szoptatós gyermekét a parlamenti ülésterembe, ám a rend éber őrei ezt nem engedték – mást nem is tehettek, a szabály az szabály. Igen ám, de jó a regula? Az eset után nagy lett a népi felbuzdulás, múlt pénteken tömegesen vitték a szülők munkahelyükre a gyereküket, merthogy ez cool. Meg ez a jövő: gyereket a munkahelyre, így emancipálódhat az emberiség.  Az egésszel az a probléma, hogy nem igaz. Vakvágány. A ronda demográfiai mutatók pedig ettől végképp nem lesznek jobbak. Nézzük, mi a helyzet? Az emberek egy része beviheti a gyerekét a munkahelyre, másik része nem. Aki a gyártósornál dolgozik, ez utóbbi csoportba tartozik, aki szellemi munkát végez, mint e sorok írója, általában az előbbibe. Ám mégsem viszi be rendszeresen, csak ha nagyon muszáj, évente egy-két alkalommal, egy-két órára. Nem azért, mert nem lenne felvilágosult, hanem mert tudja, hogy egy munkahely attól munkahely, mert ott emberek dolgoznak. Akik nem óvodába jöttek szövegeket szerkeszteni és írni. És legfőképpen: a gyereknek semmi haszna nem származik abból, ha fülhallgatóval a fülén – hogy mások ne hallják – egész nap Bogyó és Babócát néz csendben – hogy másokat ne zavarjon. Persze egy fél óráig buli, ám aztán rájön, hogy jobb az oviban: ott vannak játékok, barátok, óvónők. 

Adja magát persze a megoldás: legyünk progresszívek, nyissunk gyereksarkot, munkahelyi óvodát, bölcsit. Legyenek a rideg munkahelyeken is játékok, barátok, óvónők! Jó, képzeljük el ezt a gyakorlatban! Sétáljunk végig egy tetszőleges kisváros főutcáján: a sarki hentes, a felette székelő könyvelőcég, a bankfiók, a gyógyszertár, mellette a helyi ingatlanközvetítő iroda, mind-mind gyereksarkot nyit. (Merthogy az alkalmazottak többsége nem többezres gyárakban dolgozik.) Életszerű? 

Írjuk bele a törvénybe, hogy a cégek az alkalmazott kérésére kötelesek „gyermekmegőrzőt” üzemeltetni? Oké! Ahhoz viszont pontos higiéniai és szakmai előírások kellenek, precíz paramétereknek kell megfelelni. Joggal mondanák a vállalkozók: az állam a társadalmi feladatokat a magánszektorra hárítja. Az eredmény pedig nem gyereksarkok és kétszemélyes minióvodák megjelenése lenne, hanem az, hogy a vállalkozók még kevésbé alkalmaznának kisgyerekes anyákat és apákat. Nehogy játszóházat kérjenek. Ezt akarnánk? 

Mennyire lenne effektív minden egyes cégben külön óvodát fenntartani? Semennyire. Nem véletlen, hogy ezeket a feladatokat minden normális társadalomban az államra és az önkormányzatokra delegáljuk. Hogy néhány városban kevés a férőhely az óvodákban? Hogy nincs elég bölcsőde? Igen, ezen kell változtatni, nem a nagyon cuki, ám a gyakorlatban kivitelezhetetlen és nem hatékony munkahelyi gyereksarokról álmodozni. Az óvodai és bölcsődei hálózat bővítése mellett jótékony lenne a félmunkaidős állások elterjedése. Nyugat-Európában a gyesről visszatérő anyák (vagy apák) jelentős része még évekig ilyen státuszban dolgozik, és nagyon elégedett. A családnak nagyobb a bevétele, de nem kell nyolc órákat robotolni. Ugyanúgy szükséges lenne az anyasági és a gyes emelése is. 

Éppen ezért vakvágány a munkahelyi gyereksarkon lovagolni, ez ugyanis aligha szabályozható észszerű és hatékony keretek között. Jó, ha van rá lehetőség – átmenetileg és ad hoc kihasználva –, de nem lehet bevett gyakorlat, elsősorban a gyerekek érdekében. Helyette sok más dolgot kellene rendbe tenni, a mozgalmi energiát kérjük inkább ilyen irányban hasznosítani – még ha erről nem is lehet cuki képeket posztolni a Facebookra.