Gyárszínház

Három kategóriába sorolja az alkalmazottakat: 1. művészek, 2. művészeti dolgozók, 3. hivatalnokok és munkások. A művészek: a művészek. A művészeti dolgozók: a karmesterek, rendezők, dramaturgok, díszlet- és jelmeztervezők. Ami a legfontosabb: mindegyiküknek bizonyítottan le kell dolgoznia heti 37,5 órát. A bizonyítási eljárás pedig úgy történik, hogy amikor bemennek – beiratkoznak, amikor kimennek – kiiratkoznak, egyszerű. A gyakorlat egy kicsit más: a színész kilencre bemegy a színházba, kettőig próbál, aztán hazamegy, tanul, aztán visszamegy és játszik, a portás pedig éberen figyel, csíkokat húz a nevek mellé és kellő pillanatban referál a direktornak: egy csík: szóbeli megrovás; két csík: fegyelmi eljárás; három csík: a csepűrágó munkanélküli csepűrágóvá avanzsál. A vezető színészeknek nem jelent különösebb erőfeszítést a munkaórák beszerzése, hiszen a sok szöveg sok tanulást igényel; számukra csak a helyzet megalázó.Az epizodisták sokkal nagyobb gondban vannak, hiszen kevés a házi feladat, kevés az óra. A mindenkori direktor így könnyűszerrel megszabadulhat az alkalmazott, de mindig csak apró szerepet játszó színésztől. Beugrásra kész, szédelgő felvidéki magyar színészekkel Dunát lehet rekeszteni. A művészeti dolgozók pedig hivatalnokokká válnak, a könyvtár, a más színházakkal való kapcsolat, az eszmecsere, az új bemutatóra való ráhangolódás ezennel megszűnik.Fölvethetünk persze egy tipikus (vagy atipikus?) példát is. A Komáromi Jókai Színház hosszú ideje nem alkalmaz saját rendezőt, vélhetőn azért, hogy a színháznak még csak véletlenül se alakulhasson ki a saját arculata. Alkalmaz viszont főrendezőt, aki történetesen egy másik színházban is főrendező, emellett játszik, s máshol is rendez. Lesz mit autóznia, hogy beszerezze a heti penzumot, vagy jönnek a csíkok. Félre a tréfát: ez a törvény sárba tiporja az alkotó emberek szellemi és lelki szabadságát, megfosztja őket attól, amiért élnek, a derűtől, a játéktól. Iparosságra ítéli őket.