Gumicsont a rezervátumba

Nincs szó másról, mint amit az elmúlt tíz év során politikai szubjektumainktól hiába vártunk: legyenek egymással elnézőek, megértőek, irántunk s jövőnk iránt felelősséggel, bölcsességgel és konstruktivizmussal viseltessenek, vagyis falusiasan szólva, „tegyük össze, amink van”- alapon szálljanak síkra, hogy a jövőt megtermékenyítve hozzák világra az összefogáson alapuló szebbik, jobbik, hatékonyabbik magyar érdekképviseletet. Mert mi is fenyeget minket igazából? Hogy jövő márciusban nem jutnak magyarok a szlovák parlamentbe. Félő, hogy nem lesz, aki értünk, te jó isten, szót emeljen. Érdekünkben. Megmaradásunk apropóján. 

Mivel a választó szereti, ha olyasmivel szórakoztatják, amit még nem látott, nyilván a Híd–MKP választási koalíció is sikerre van ítélve (hiszen a szereplők sok mindent mutattak már, de országos szinten ilyet még nem).

Tanulnak az intő jelekből, vigyázó szemeiket a Focus-felmérésekre vetik, bölcsen összefognak, jövő márciusban úgy bejutnak, mint a pinty, megmutatják, hogy így is lehet, az új szlovák kormánykoalíció erős emberei belátják, hogy ezek a „naši maďarok” még mindig jobbak koalíciópótléknak, mint az SNS vagy Boris Kollár, így talán még a csoda is megtörténhet. Ebben kellene most reménykednünk. Addig is, szeretnék, ha azok, akiket választóiknak hisznek, szavazatukkal besajnálnák őket a parlamentbe. Hisz egységben az erő. Hát nem? Hát de. Így volt ez már Szvatopluk vesszőinek idejében, s így vagyon ma is. 

Nyilván egy ilyen összefogós gesztussal meg lehet szólítani olyanokat, akik nem követik napi szinten a politikát, mert ez egy egyértelmű üzenet – összefogtunk, sikerült, jöjjön szavazni, aki magyar.

Viszont azok a hazai (ne adj isten külföldön élő) magyar választók, akik gondolkodnak, figyelgetik a nyilatkozatokat és a szavazásokat, meg hogy melyik párt min ügyködik az évközi időben, azok számára ez az egész egy hiteltelen és nevetséges, rövid távú túlélési stratégia.

Hiszen tudják, hogy a két párt politikusai sok esetben merőben ellentétes álláspontokat képviseltek kardinális kérdésekben, és más-más politikai és értékrendi térfelek felé húztak. Miről lehetne beszélni például egy ilyen közös magyar kampányakción? Hogy meg kell védeni Európát Brüsszeltől, de most nem úgy, mint eddig, hogy Nógrádi György elmeséli, mit álmodott a svédországi bevándorlókról előző éjjel, hanem úgy, hogy most szívesen kormányra lépnénk az új szlovák liberálisokkal, akik ugyan fő szövetségeseink szerint (meg igazából szerintünk is) mind Soros-ügynökök, de ezt most inkább hagyjuk, hisz mi, magyarok összefogtunk, mily csodás. Vagy hogy igaz, hogy 2016 óta többet elértünk a Smer–SNS-kormányban, mint eddig bármelyikben Dzurindától Radičováig, de azért ők mégiscsak egy korrupt maffiabanda, úgyhogy most inkább leváltanánk őket (magunkkal együtt), és az ellenzékkel tartanánk, hisz igazából az a mi családunk (leszámítva Kotlebát és Matovičot)? Csupa kristálytiszta, jövőbe mutató üzenet, igazi mobilizációs géppuska. 

Nem arról van szó, hogy a Hídban vagy az MKP-ban ne lennének jó szakemberek, akik a megfelelő helyeken évek óta lelkiismeretesen teszik a dolgukat, és tennék is egyéb posztokon, ha lehetőséget kapnának rá. 

Csak hát nincsen közös mondanivaló azon kívül, hogy szlovákiai magyar politikusok vagyunk, akik, ha egy mód van rá, szeretnének bejutni a parlamentbe. Ahol aztán nyilván két külön frakcióban működünk tovább, már ha lesz hozzá elég képviselőnk. Tehát a koalíciós listán minden a karikákon múlik majd, így olyan embereket kell indítanunk, akik mindig hozzák a sok karikát (bejáratott, régi arcokat). 

Ebben az országban tavaly elindultak bizonyos folyamatok, amelyek egyszerű és univerzális üzenetek mentén átformálták a politikai kínálatot, meg a választók ízlését. A felmérések szerint egyre több Híd- és MKPszavazó lép ki a szlovákiai magyar szellemi rezervátumból. Nem jóként vagy rosszként kellene ezt felfogni, elvtársak, hanem tényként. 

A szerző a Vasárnap munkatársa