Fura népség vagyunk

Fura egy népség vagyunk mi, felvi... pardon: szlovenszkói magyarok. Végre kitörhetünk a négy éve tartó, lassan elviselhetetlenül unalmassá váló viszonylagos egységből, megint építhetünk lövészárkokat, megint pocskondiázhatjuk egy kicsit egymást. Mert mi vár ránk szeptemberben? Unalom az egész vonalon. Többségünk – valószínűleg nyolcvan százalék felett – jobb híján megint az MKP-ra voksol, a többi nem rajtunk múlik, istenigazából a többségi nemzethez tartozó szavazók döntenek az ország irányultságáról. És azért két ember mégsem tudja szívvel-lélekkel szidni egymást, mert ugyanarra a pártra szavaztak. Habár ki tudja, ahogy magunkat ismerem: minden megtörténhet. Tehát nagyon kellett már nekünk ez a kis izgalom a magyarországi választások miatt. Hála az éterben már megvalósult, határokon átnyuló nemzetegyesítésnek, jobban ismerjük az anyaországi politikusok minden rezdülését, mint az itteniek fizimiskáját. Ott naponta tucatszor kölcsönösen elhangzik, hogy az egyik tábort mennyire meglepi a másiknak az arroganciája. Engem a mi arroganciánk lep meg, példa rá az, ami már hetek óta folyik lapunk internetes honlapján. Természetes, hogy nagyon fontos számunkra az, ami az anyaországban történik, természetes, hogy vigyázó szemünket oda vetjük. De miért teszünk úgy, mintha nem tudnánk: az, ami a mindennapi életünket meghatározza, mégiscsak itt dől el. Hogy az, ami most ott folyik, cirkusz. Cirkusz minden választás, aki akarja, láthatja a gladiátorokat is, az oroszlánokat is. Nálunk szeptemberig semmi újra, váratlan fordulatra nem lehet számítani: megint annyit csapkodják az asztalt, pontosabban a fejünket a magyarkártyával, hogy csak unni fogjuk: ezt már megszoktuk, ebben nőttünk fel. Talán ezért tud jobban kihozni a sodrunkból az, amit Orbán mondott Medgyessyre és fordítva. Itt szeptemberig csak tesped az élet, itt már a pártvezérek sem izgulnak. Heti rendszerességgel elmondja valamely nyugati politikus, hogy Mečiarral nekünk annyi, a tengerentúlon személyesen vele is közölték, akkor meg minek izgulni? Amióta az amerikai NATO-nagykövet meghívta a szeptember utáni kormányzásra állítólag kiszemelt öt párt vezetőjét, e pártok némelyike megint olyan magabiztosan, arrogánsan viselkedik, mintha már megfogta volna az isten lábát, tekintet nélkül arra, hogy teljesítménye, népszerűsége a béka feneke alatt keresendő. Itt Washington meg Brüsszel már mindent elrendezett, de sebaj, vasárnapig még köphetjük a markunkat. Júniusra talán a csallóközi fideszes sógor is kibékül a mátyusföldi emeszpés komával, szeptemberre Bugár a kereszténydemokratákkal. És ha mégis Mečiar lesz a nevető hatodik?