Egy vezető brit Európa-politikus azzal vádolta Németországot, hogy nagyhatalmú „Kaisert” (császárt) akar az Európai Bizottság élére állítani, s emlékeztetett arra, hogy a britek 350 éve egyszer már lefejeztek egy ilyen személyiséget.
FINANCIAL TIMES
Egy vezető brit Európa-politikus azzal vádolta Németországot, hogy nagyhatalmú „Kaisert” (császárt) akar az Európai Bizottság élére állítani, s emlékeztetett arra, hogy a britek 350 éve egyszer már lefejeztek egy ilyen személyiséget. Denis MacShane európai ügyekért felelős külügyi államminiszter a Financial Timesban I. Károlynak az angol polgárháborút követő kivégzésére utalt, s bírálta a brüsszeli bizottság elnökének megerősítésére irányuló német terveket, amelyek szerinte a nemzeti kormányok háttérbe szorulását eredményeznék. Joschka Fischer német külügyminiszter vetette fel, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke ugyanaz a személy lehetne. Franciaország azonban az EU-csúcson Nagy-Britannia oldalára állt. „Meglepett, hogy Franciaország kiállt a brit elképzelés mellett, hogy választott elnököt kell állítani az európai miniszterek tanácsának élére” – mondta MacShane.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.