Fillérekből végrehajtott merénylet

A világ vezetői most a terroriz-mus finanszírozásának leállí-tásért harcolnak, Franciaor-szág és Belgium bejelentette, hogy 1 milliárd eurót költ biz-tonsági intézkedésekre.Viszont a válogatás nélküli párizsi gyilkoláshoz csak néhány kalasnyikov kellett, bérelt autók és lakások, robbanó övek.

A világ vezetői most a terroriz-mus finanszírozásának leállí-tásért harcolnak, Franciaor-szág és Belgium bejelentette, hogy 1 milliárd eurót költ biz-tonsági intézkedésekre.

Viszont a válogatás nélküli párizsi gyilkoláshoz csak néhány kalasnyikov kellett, bérelt autók és lakások, robbanó övek. A 130 embert lemészárló terroristák 7000 eurót költhetek a merénylet előkészítésére a brit Reuters számításai szerint. Eközben az Iszlám Állam bevételei napi százezrekre tehetők az olaj eladásából.

A 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények költsége számítások szerint 400–500 ezer dollár között mozgott, ebben benne volt a pilóták kiképzése, a repülőutak és a szállás költsége. A párizsi merényletek végrehajtása ennek mintegy 2 százalékába kerülhetett. A robbanó övek elkészítéséhez elegendőek olcsó alapanyagok, szakértők szerint az öveket gyakorlott bombagyártó készíthette, aki feltehetően nem vett részt a merényletekben. Hét támadó viselt robbanó övet, amely TATP robbanószerből, egy elemből és elsütő billentyűből állt. A biztonsági körökben a Sátán anyjaként emlegetett TATP háztartási anyagokból előállítható, ezt használták a 2005. évi londoni merényletekhez, és ezt próbálta felrobbantani 2001-ben egy repülőgépen a Cipőbombás merénylő. A szükséges vegyi anyagok drogériákban beszerezhetők, övenként 5–10 euróért, egy csapszeg pedig fillérekbe kerül.

A merénylők két lakást béreltek Párizsban, költségük 680 euró körül lehetett. A Volkswagen Polo, Seat Leon és Renault Clio gépkocsik bérleti díja, amelyekkel a nyomozók szerint Brüsszelből Párizsba utaztak, 595 euróba kerül egy ismert kölcsönző cégnél, ha egy hétre vették azokat bérbe, üzemanyaggal. Egy kalasnyikovot 300–700 euró közötti áron lehet beszerezni. A 7,62-es kaliberű lövedékből 2000 darab 500 euróért szerezhető be az interneten. Mindezt összesítve jön ki a 7000 euró.

A támadások további költségei homályosak. Az egyik támadó például szíriai útlevéllel utazhatott Ahmed Ali el-Mohammed néven a menekültek által használt útvonalon Görögországból Párizsba. Egy ilyen út költsége Szíriából Törökországon át a görög határig igen változó. Busztársaságoktól, komptársaságoktól, a rendőrségtől és egy segélyszervezettől kapott információk alapján Törökországból a macedón határig 1200 euróba kerülhet. Ez az olcsóbb változat. Ha a terrorista biztonságosabb hajón utazik, hamis útlevéllel, az út 5000 euró is lehet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?